„Sebastian Vettel megerősítette, hogy egyeztet a Red Bull-lal” – röppentek fel a hírek az elmúlt napokban. Helmut Marko tanácsadó még a Szaúd-arábiai Nagydíj idején nevezte a korábbi bajnokát az ő ideális utódjelöltjének – azóta folyik a találgatás a négyszeres világbajnok esetleges Red Bull-os visszatéréséről. Nemrég újabb lökést adott ennek, hogy Vettel egy gyorsított kurzuson a Harvard Business Schoolon egy szórakoztatással, médiával és sporttal kapcsolatos üzleti képesítést szerzett, ami akár elő is segíthetné, hogy kapjon valamilyen szerepet volt csapatától.

Ami a mostani híradásokat illeti, az osztrák ORF csatorna múlt vasárnap tűzött a műsorára egy Vettellel készült interjút, melyet valójában bő egy hónappal korábban vettek fel. Ahogy arról akkoriban is beszámoltunk, Vettel e beszélgetésben nem zárta ki annak lehetőségét, hogy valamilyen szerepkörben újra csatlakozzon a Red Bullhoz, ugyanakkor azt is jelezte, hogy Marko még nagyon is aktív, ráadásul egy az egyben aligha lehet majd pótolni őt.

„Nem tudom. Nagy figyelmet kapott ez mostanság, és még mindig jól megértjük egymást Helmuttal. Beszélünk is erről, még nem olyan intenzíven, és nem is merültünk bele igazán. Talán játszhatok valamilyen szerepet. Hogy milyen formában, az majd elválik” – fogalmazott a 2022-ben visszavonult versenyző.

Hozzátette, reményei szerint Marko még sokáig a Red Bullnál lesz. „Persze valamikor óhatatlanul tovább kell lépni, és szerintem ezt ő is tudja” – tette hozzá.

Marko időközben többször is jelezte, hogy a Vettel-lehetőséget ő csak ötletként dobta be, és egyelőre egyáltalán nem készül a visszavonulásra. Kanada előtt azt is megerősítette, hogy nem folytatnak igazi egyeztetéseket erről Vettellel, és most a Kleine Zeitungnak is ezt hangsúlyozta a téma kapcsán.

„Nem beszélünk a pozícióról, de mindent figyelemmel kísér. Az utódlás kérdése amúgy is… mondjuk úgy, hogy sokan akarnak követni. A nyári szünetig most csak arra fókuszálunk, hogy csökkentsük a hátrányunkat.”

„A követelmények elég magasak és szerteágazóak, és ezeket egészen odafent határozzák meg. A két részvényesnek, Mark Mateschitznek és Chalerm Yoovidhyának megvannak a maguk ötletei. Olykor az egyik nem azt akarja, amit a másik. Ez sem túl egyszerű” – utalt a vezetők közötti ellentétekre – írta meg az m4sport.hu.

Sportrovat.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.