
A magyar női vízilabda-válogatott 20 év után lehet ismét világbajnok. A női nemzeti együttes 2005-ben még Faragó Tamás akkori szövetségi kapitány irányításával lett aranyérmes Kanadában. A Nemzet Sportolója a női és a férfi szakág sikerességének titkáról is beszélt az InfoRádióban.
KAPCSOLÓDÓ
„Mindenki megértette, hogy mit akar csinálni. Mindenki megértette, hogy a győzelemhez sok minden szükséges, ami az elmúlt egy évben valahogy a helyére került. Elsősorban a csapategység, a szeretet, a taktikai repertoár, a játékosok egyéni képességfejlesztése, és ennek ez az eredménye, hogy azért mindig is jók voltunk, ki vagyunk éhezve a sikerre, és várjuk, hogy újabb világbajnoki címet nyerjünk” – ecsetelte.
A magyar válogatott hétfőn a spanyolok 15-9-es kiütésével jutott a döntőbe.
A csapatkapitány, Keszthelyi Rita a szövetség honlapjának elérzékenyülve beszélt a fináléba jutásról.
„Igazából én már nem álmodom semmiről, mert minden megtörtént a sportpályafutásom során meg az életemben, ami megtörténhet, úgyhogy én a tavalyi olimpia óta bármikor, ha megkérdeznek, azt mondom, hogy csak próbálok azért játszani, hogy élvezzem még, ami hátra van. És nagyon örülök, hogy ilyen szép, ez megtörtént, nagyon büszke vagyok mindenkire, és köszönetet mondhatunk egymásnak, hogy egy ilyen élményben vehettünk közösen részt. Szerintem ez fantasztikus, és biztos, hogy örök életünkre elkísér. Úgyhogy nagyon örülök annak, hogy ezt a döntést hoztam, és hogy Cseh Sándor Szövetségi kapitány is úgy ítélte meg, hogy van itt még keresnivalóm, úgyhogy nagyon hálás vagyok a lehetőségért” – foglalta össze.
A másik ágon a görögök az Egyesült Államok 14-10-es legyőzésével jutottak a döntőbe.
A görög-magyar női vízilabda-finálé szerda fél négy után kezdődik a szingapúri világbajnokságon.