
BK
2025. július 23. szerda. 15:31
Frissítve: 2025. július 23. 15:55
Tavaly a dohai világbajnokságon az elődöntőben „futott össze” a két együttes, akkor 9-9 után az ötméteres párbajt mi nyertük meg. Az idei vébén a magyar és a görög csapat egy csoportba került, az összecsapást mi nyertük meg 10-9-re, de ez egy világbajnoki döntőn már nem oszt, nem szoroz. A görögök a negyeddöntőben az ausztrál együttest múlták felül, míg az elődöntőben parádés végjátékban verték az amerikaikat. Válogatottunk rég nem látott szenzációs teljesítménnyel ütötte ki Spanyolországot, az olimpiai cím védőjét, s így esélyesként ugrott a medencébe a fináléban.
Görög góllal indult a döntő, a Ferencváros légiósa Plevrita harcolt ki büntetőt, amit Triha biztosan lőtt a hálóba (0-1). A mieink Sümegi révén kétszer is átlövéssel próbálkoztak, ám a kapus hárított. Hiába hibáztak a görögök, nálunk a rutinos Keszthelyinek sem sikerült betalálni, labdája a kapufáról vágódott ki. A következő akciónál nem volt mese, Rybanska ejtésével egyenlítettünk (1-1). Neszmély háromszor is bravúrral hárította a görögök bombáit, nálunk Tiba kapufáig jutott. Újra a görögök jutottak előnyhöz, Xenaki emberelőnyből húzásból talált be (1-2). A mieink eladták a labdát, ellenfelünk pedig büntetőből Plevritu révén újabb gólt ért el (1-3).
A magyar együttes görcsösen játszik a 2. negyed elején is, kihagyott emberelőny, pontatlan lövések jellemzik a játékunkat.