
Olyan még nem volt a világon, hogy 24 óra alatt egy ország két VB döntőt is elveszítsen. Világcsúcs.
De ez nem a vég, hanem a kezdet. Eljön még a mi időnk – írta a közösségi oldalán a miniszterelnök.
A spanyolok elleni döntőt élőben olvashatták az Infostarton.
Majd Faragó Tamás értékelte a csapat teljesítményét. A magyar legenda arról beszélt, hogy
Feldúlt vagyok, nem találok szavakat, nagyon sajnálom a fiúkat
– mondta a lefújás után közvetlenül Faragó Tamás az InfoRádióban.
Megint egy drámát látunk, az utolsó negyed 6-3-ra elveszítettük, ráadásul úgy, hogy a mérkőzés többségében jól játszottunk, bátran játszottunk, jól gondolkodtunk, és a végén valamit megint elrontottunk. Az ember, ha nézte ezt a mérkőzést, akkor nem akarta elhinni, hogy ez megtörténhet velünk megint.” Mint ismert, a csoportmérkőzések zárásakor a magyar válogatott úgy szenvedett egygólos vereséget a spanyoloktól, hogy az utolsó negyedet 5-1-re vesztette el.