Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap, ezzel 16 pontra növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén. A 24 éves pilótának ez az idei hatodik és pályafutása nyolcadik futamgyőzelme. Piastri mögött az összetettben is második csapattársa, a brit Lando Norris ért célba, a dobogó alsó fokára pedig Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője állhatott fel. A címvédő és négyszeres vb-győztes holland Max Verstappen (Red Bull) negyedik lett.

A futamot az eredetileg kiírt 15 órás időpontban nem tudták elkezdeni, a heves esőzés miatt ugyanis annyi víz volt a pályán, hogy a látási viszonyok nem tették lehetővé a versenyzést. A kényszerszünet időtartama 1 óra 20 perc volt, azután a biztonsági autó mögött kezdett el körözni a mezőny, majd a negyedik kör végén elindulhatott a száguldás.

„Az esőzés talán érdekesebb volt, mint maga a komplett futam” – értékelt az InfoRádióban Vámosi Péter. A Motorsport Online főszerkesztője úgy látta, a rajt után fél körön belül eldőlt a. verseny: Oscar Piastri megelőzte az élről rajtoló csapattársát, Lando Norrist, akinek már nem volt erre válasza, sőt, még hibázott is a folytatásban. Így a két McLaren-pilóta ház versenyében 16 pont az argentin előnye, és ő fordulhat rá első helyen az utolsó 10 versenyhétvégére, közte a mostani a hétvégén a Magyar Nagydíjra.

A szakíró szerint Norris mentális képességei miatt szorulhat le a világbajnoki dobogó tetejéről, mert nem képes minden versenyhétvégén ugyanolyan koncentrál teljesítményre, de látszik, hogy nem adja fel, ott van csapattársa nyakán. „Ahhoz, hogy teljesen nyílt sisakos legyen a küzdelem, valószínűleg az kellene, hogy a Hungaroringen ő szerezzen több pontot, hogy vagy akár tudjon fordítani, hogy a szünetre úgy tudjon elmenni, hogy egyértelműen lássa maga előtt a célt” – mondta Vámosi Péter.

A többi pilóta a harmadik helyért küzdhet, élesedik a csata, mert Charles Leclerc egyre több dobogós helyezést szerez, a címvédő Max Verstappen lemaradása már 81 pont Piastri mögött. A szakíró szerint már nem várható érdemi változás az erőviszonyokban, mert a csapatok már nem dolgoznak újabb fejlesztéseken, mindegyik istálló a 2026-os nagy átállásra készül. „Nyílt sisakos lesz a küzdelem, egy-egy pálya karakterisztikája, illetve egy-egy versenyző képessége, adott esetben egy-egy technikai probléma lesz a döntő faktor. Azt, hogy ki hogyan tud fejleszteni, az idei képletből már kiszedhetjük” – mondta.

Úgy véli, egy idő után, amikor a konstruktőri világbajnoki cím biztos lesz, a McLaren sem dolgozik már az idei autóink, hanem hagyja, hogy a két pilótája döntsön az egyéni címről. „A többiek a lepattanóért mennek” – mondta, és hozzátette, most a Ferrari talán magára talált, még ha nem is esélyesebb Piastriéknál a mogyoródi pályán. A nyolcszoros világbajnok Lewis Hamilton egyre jobb, és felidézte, hogy a Hungaroringet 2013-ban egy gyengének tartott Mercedesszel is képes volt nyerni.

„A Hungaroringnek pont ez a szexepilje, hogy nem kell motorerő, nem kell feltétlenül a legjobb versenyautó a győzelemhez. Itt azért kijön a vezetői képesség, úgyhogy akár meglepetés is születhet” – mondta Vámosi Péter.

RSS Forrás

Sportrovat.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.