
MH/ MTI
2025. július 31. csütörtök. 20:06
Frissítve: 2025. július 31. 20:33
Az első perctől kezdve látható volt, hogy az örmény együttes elsősorban a biztos védekezésre próbálja fektetni a hangsúlyt, hogy minél tovább őrizhesse az első mérkőzésen kiharcolt egygólos előnyét. A Győr ezzel szemben komoly labdabirtoklási fölény mellett igyekezett a lehető leghamarabb gólt szerezni, ennek megfelelően veszélyesebben is futballozott a riválisnál. A gól a 16. percben jött össze, amikor Tóth Rajmund beadását Benbuali fejelte a kapuba. A Pjunyik a hátrány és az összesített döntetlen állás ellenére nem nyílt ki, a hazaiak viszont a folytatásban is fölényben voltak, s többször is volt esélyük megduplázni a különbséget, de ez a szünetig nem sikerült.
Fordulás után semmit nem változott a játék képe, de ha lehet, akkor a Győr még nagyobb fölényben volt és teljes mértékben irányította a mérkőzést. A hazaiak egymás után dolgozták ki a helyzeteket, de betalálni nem tudtak. Egy kósza örmény ellenakció és veszélyes lövés után viszont újfent tapsolhatott a győri közönség, Benbuali ugyanis megszerezte saját maga és csapata második gólját – ismét fejjel –, amivel kedvező helyzetbe hozta a magyar együttest. A hajrában szinte a semmiből, de szép gólt szerzett a Pjunyik, az állás pedig hosszabbítást ért volna a számára, ám a 90. percben egy szöglet után Stefuljhoz pattant a labda, ő pedig teketóriázás nélkül bombázott a kapu bal felső sarkába a keresztléc segítségével. Az örmény együttes a lefújásig küzdött és próbálkozott egy újabb gólért, de ezt az időszakot már sikeresen kivédekezte a Győr.
A Győr a svéd AIK Stockholm és az észt Paide Linnameeskond párharcának győztesével játszik a selejtező harmadik körében.
Konferencia-liga, selejtező, 2. forduló, visszavágó:
ETO FC Győr-Pjunyik Jereván (örmény) 3-1 (1-0)
Győr, ETO Aréna, v: Mervan Betjullahu (koszovói), gólszerzők: Benbuali (16., 69.), Stefulj (90.), illetve Ocansey (84.). Továbbjutott: a Győr, 4-3-as összesítéssel. Győr: Petras – Tóth R., Abrahamsson, Krpic, Stefulj – Gavric (Boldor, 94.), Anton, Ouro (Vingler, 83.) – Nfansu (Zivkovic, 74.), Benbuali (Piscsur, 94.), Bumba
Pjunyik: Avagjan – Milijkovic, Almeida, Vakulenko, Kainurjosz (Metojan, 94.) – Alemao (Kovalenko, 82.), Islamovic (Vagner Goncalves, 81.), Kulikov (Hovhanasszijan, 67.) – Moreno Sanchez, Noubissi, Vareika (Ocansey, 67.)