
MH/ MTI
2025. augusztus 2. szombat. 17:01
„Nem voltam túlságosan motivált, nem igazán volt kedvem edzeni és nem élveztem a pályán töltött időt” – nyilatkozta. Zverev felidézte, hogy az ausztrál nyílt bajnokság döntője után – amit elveszített Jannik Sinnerrel szemben – rossz döntéseket hozott, mert ahelyett, hogy otthon pihent volna és feldolgozta volna a történteket, csak három napot töltött otthon, majd egyenesen egy argentínai tornára ment.
„Ez hiba volt, és megfizettem az árát” – mondta önkritikusan. Ezzel arra utalt, hogy a következő hat tornán – februártól áprilisig – az elődöntőig sem jutott el. A hamburgi születésű játékos kijelentette, hogy mostanság ismét jobban érzi magát.
„Frissebb a fejem. Talán nem fogom a legjobb teniszemet mutatni Kanadában, majd Cincinnatiban, de mire elkezdődik az amerikai nyílt bajnokság, újra esélyes leszek a címre” – jegyezte meg.
Az év negyedik Grand Slam-tornája három hét múlva rajtol. Miután Wimbledonban az első fordulóban kiesett, a német teniszező napokig edzett Rafael Nadal akadémiáján, Mallorcán.
„Azt mondja, képes vagyok megnyerni egy Grand Slam-tornát, de csak akkor, ha bátrabban játszom. Ezt én is tudom, de tőle hallani egészen más érzés” – magyarázta Zverev. Ezen a héten Zverev a torontói versenyen játszik, két mérkőzést már megnyert, a nyolcaddöntőben pedig az argentin Francisco Cerundolóval találkozik vasárnap.