
MH/ MTI
2025. augusztus 2. szombat. 14:25
Frissítve: 2025. augusztus 2. 15:33
A pénteken 200 méter háton pályafutása második világbajnoki címét szerző olimpiai bajnok saját magyar rekordját (24.62) még csak beállította az előfutamban, a szombat esti középdöntőben viszont már túl is szárnyalta, és 24.50 másodperccel az ötödik helyen jutott tovább.
A szám másik magyarja, Jászó Ádám a délelőtti előfutamban közel két tizeddel javította meg egyéni legjobbját, a középdöntőben századra pontosan megismételte ezt, és 24.74 másodperccel a 12. helyen végzett.
„Döntő nélkül nincs vége. Nagyon örülök, hogy a főszámom megnyerését követően most egy picit még rá tudtunk tenni. Ez hiányzott a párizsi olimpián, ahol a győzelmem után nem tudtam megfelelően kipihenni magamat a száz pillangóra” – nyilatkozta az MTI-nek Kós.
Megjegyezte, egyedül azt sajnálja, hogy a 4×100 méteres vegyes gyorsváltó tagjaként nem tudott olyan teljesítményt nyújtani, amit elvár magától. Jászó Ádám elmondta, azokat a hibákat, amelyeket délelőtt elkövetett, ki tudta javítani, ennek ellenére az ideje nem javult, de egyáltalán nem csalódott, „ebben most ennyi volt”.
A szám fináléját a vb zárónapján, vasárnap, magyar idő szerint 13.02-től rendezik.
Női 50 méter mellen Fángli Henrietta a délelőtti előfutamban országos csúcsától mindössze hat századdal maradt el (30.67), a középfutamban azonban ezt nem tudta megközelíteni, így a 14. helyen búcsúzott.
Senánszky Petra női 50 méter gyorson ezúttal is 25 másodperc alá került, két századot tudott javulni az előfutamhoz képest, ezzel viszont a 16. helyen végzett.