
MH/ MTI
2025. augusztus 3. vasárnap. 22:34
A pontosztozkodással mindkét csapat megőrizte bajnoki veretlenségét. A zöld-fehérek csütörtökön a Csongvai Áront is foglalkoztató AIK Stockholm vendégei lesznek a Konferencia-liga selejtezőjének harmadik fordulójában.
Lendületesen kezdtek a csapatok, mindkét félnek többször sikerült átrohannia az ellenfél középpályáján, de a veszélyesebb a Győr volt, ugyanis Piscitellinek kétszer is védenie kellett az első negyedórában, másodjára Bumba lövésénél ráadásul bravúrral. A hazaiak majdnem büntetőhöz is jutottak, azonban végül – a videobíró segítségével megítélt – les miatt kifelé járt szabadrúgás. Harminc perc után visszaesett az iram, így a kapuk ebben a periódusban nem forogtak veszélyben. A szünet előtti percek viszont ismét mozgalmasan alakultak, mert előbb Lacoux hátulról elkövetett durva szabálytalansága után emberhátrányba került az Újpest, majd Bumba fejesével majdnem azonnal kihasználta a létszámfölényét a Győr, csakhogy a videobíró újabb les miatt érvénytelenítette a találatot.
A lila-fehérek hármas cserével próbálták átszervezni a csapatukat, a Győr ennek ellenére egyértelmű fölényben futballozott. A zöld-fehérek elsősorban távoli lövésekkel próbálkoztak, ezek közül csak Bumba bombája volt veszélyes, ám az újpesti hálóőr újabb bravúros vetődéssel óvta meg a kapuját a góltól. A fővárosiak nem adták fel a kontrák lehetőségét, néhány alkalommal sikerült is veszélyeztetniük. Összességében viszont egyre nyomasztóbbá vált az ETO fölénye, ugyanakkor a befejezésekbe rendre hiba csúszott, vagy a meccs legjobbja, Piscitelli védett hatalmasat, mint Benbuali fejesénél, egy ízben – Bumba szabadrúgásánál – pedig a keresztléc segítette ki az olasz játékost. A hajrában váratlanul előnybe került az Újpest, mert Beridze kapura ívelésénél Petrás a labda mellé nyúlt. A győriek elkeseredetten rohamoztak a hátralévő néhány percben, az erőfeszítéseiket pedig siker koronázta, mert az utolsó támadásukból a csereként beállt Piscsur révén egyenlítettek.
Fizz Liga, 2. forduló:
ETO FC-Újpest FC 1-1 (0-0)
Győr, 5410 néző, v.: Derdák
gólszerzők: Piscsur (95.), illetve Beridze (89.)
piros lap: Lacoux (40.)
sárga lap: Njie (32.), Benbuali (45+3.), Vingler (81.), illetve Ljujic (22.), Ademi (70.), Duarte (78.)
ETO FC:
Petras – Bíró (Vladiou, 72.), Krpic, Csinger, Stefulj – Anton, Décsy (Vingler, 72.) – Njie (Bánáti, a szünetben), Gavric (Tollár, 72.), Bumba – Benbuali (Piscsur, 87.)
Újpest FC:
Piscitelli – Fiola, Duarte, Koburi, Gergényi (Goncalves, a szünetben) – Ademi (Bese, 79.), Ljujic (Rasak, a szünetben), Lacoux – Matko, Brodic (Vlijter, 61.), Horváth K. (Beridze, a szünetben)