A több mint egy félidőt emberhátrányban játszó Újpest 1-1-es döntetlent ért el a Győr vendégeként a labdarúgó Fizz Liga második fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

A pontosztozkodással mindkét csapat megőrizte bajnoki veretlenségét. A zöld-fehérek csütörtökön a Csongvai Áront is foglalkoztató AIK Stockholm vendégei lesznek a Konferencia-liga selejtezőjének harmadik fordulójában.

A Puskás Akadémia hátrányból fordítva, 3-2-re legyőzte a mérkőzést tíz emberrel befejező, vendég Nyíregyházát. A házigazda együttes – mely csütörtökön kiesett a Konferencia-liga selejtezőjéből – a hajrában szerezett gólokkal fordított és mint estére kiderült, maradt az egyedüli százszázalékos az NB I második fordulóját követően.

A második perc elején vezetést szerzett a Nyíregyháza, Benczenleitner Barna volt eredményes. A hétközi nemzetközi kupameccshez képest felforgatott kezdővel pályára lépő Puskás Akadémia azonnal reagált, sokkal többet birtokolta a labdát, folyamatosan támadott, így nem volt meglepő, hogy a játékrész közepén egyenlíteni tudott. A folytatásban sem változott meg a játék képe, mégis előnnyel vonulhattak pihenőre a vendégek, mert egy kapushibát kihasználva Stefanos Evangelu fejelt az üres kapuba.

Fordulás után is a Puskás Akadémia dominált, a Nyíregyháza elsősorban a védekezésre koncentrált és abból próbált gyors támadásokat vezetni, de a kapuk egyik oldalon sem forogtak veszélyben. A hajrában a hazaiak nagy energiákat mozgósítottak az egyenlítésért és ifj. Dárdai Pál gyönyörű, ollózós góljával sikerült egyenlíteniük. Sőt, három perc elteltével már a Puskás Akadémia vezetett. A vendégeknek hirtelen sürgős lett, elkezdtek támadni, ám a csereként beállt Pavlos Correa egy perc alatt két sárga lapot gyűjtött be, így emberhátrányban nem volt esélyük gólt szerezni.

A Magyar Kupa-címvédő Paksi FC 5-1-es győzelmet aratott az újonc Kisvárda vendégeként a labdarúgó NB I második fordulójának vasárnapi játéknapján.

A szezont egyaránt döntetlennel kezdő csapatok találkozóján egy tetszetős akció végén a – csütörtökön a Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójába jutott – Paks került előnybe, Szendrei remek kapáslövése nyomán. Bognár György vezetőedző együttesét megnyugtatta a szerzett gól, uralta a középpályát, ám az NB II-ből egy év után visszatért házigazdák Jordanov nagyszerű fejesével egyenlítettek. A kisvárdai szurkolótábor nem sokáig örülhetett, mivel két perccel később Gyurkits megpattanó lövésével ismét a kupagyőztes paksiak vezettek. Ezt követően egy rossz hazaadás után a szemfüles Hahn emelt a kapu felé, a labda pedig a menteni igyekvő Cipetic fejéről vágódott a hálóba. A 30 éves csatár egy lövés után kipattanó labdát közelről a hálóba vágott, így – miután Horváth bombája a kapufán csattant – 1-4-gyel vonultak pihenőre a csapatok.

A térfélcsere után a hazaiak nem sok veszélyt jelentettek a kapura, míg a túloldalon a tolnaiak is ráérősebben szövögették az akciókat, így jobbára a két tizenhatos között zajlott a küzdelem. A cserecsatárok érkezésével felpezsdült a Kisvárda támadójátéka, egy újabb szerencsésen megpattanó paksi lövés – ezúttal Pető részéről – azonban megpecsételte a sorsukat. A paksiak így alaposan elrontották ellenfelük jubileumát, ugyanis az újonc együttes 200. meccsét vívta az élvonalban.

A tabella

1. Puskás Akadémia FC 2 2 – – 5-3 6 pont

2. Paksi FC 2 1 1 – 8-4 4

3. Ferencvárosi TC 2 1 1 – 4-1 4

4. Újpest FC 2 1 1 – 4-2 4

5. Debreceni VSC 2 1 1 – 4-3 4

6. Zalaegerszegi TE FC 2 – 2 – 5-5 2

7. ETO FC 2 – 2 – 4-4 2

8. Nyíregyháza Spartacus FC 2 – 1 1 3-4 1

9. MTK Budapest 2 – 1 1 1-2 1

10. Diósgyőri VTK 2 – 1 1 3-5 1

11. Kisvárda Master Good 2 – 1 1 2-6 1

12. Kolorcity Kazincbarcika FC 2 – – 2 1-5 0

A 3. forduló programja

augusztus 8., péntek:

Kolorcity Kazincbarcika SC-Debreceni VSC, Mezőkövesd 20.00

augusztus 9., szombat:

MTK Budapest-Diósgyőri VTK 17.45

Nyíregyháza Spartacus-Ferencvárosi TC 20.15

augusztus 10., vasárnap:

Zalaegerszeg-ETO FC Győr 17.45

Kisvárda Master Good-Puskás Akadémia 17.45

Újpest FC-Paksi FC 20.00

RSS Forrás

Sportrovat.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.