
MH/ MTI
2025. augusztus 3. vasárnap. 15:18
Frissítve: 2025. augusztus 3. 16:00
„Mikor térek vissza a ringbe? Soha. Túl öreg vagyok már, nézzétek meg a szakállamat, már teljesen ősz. A boksz a fiataloknak való” – nyilatkozta a brit bokszoló a Sky Sportsnak.
Fury alig egy hónapja a közösségi oldalán még arról adott hírt, hogy harmadszor is összecsap a királykategóriában címvédő ukrán Olekszandr Uszikkal, aki abszolút bajnoka a nehézsúlynak, mivel valamennyi jelentős szervezetnél őrzi a világbajnoki övet. A brit ökölvívó a július eleji bejelentésében nagyon is konkrét volt, azt írva, hogy a harmadik Fury-Uszik összecsapásnak az időpontja 2026. április 18., a színhelye pedig a londoni Wembley Stadion.
Mostani visszatáncolása nem az első: idén januárban már előállt azzal, hogy végleg felhagy a boksszal és visszavonul. Fury 36 éves, és 37 profi meccset vívott, 34-et megnyert (24-et kiütéssel), s egy döntetlen mellett kétszer veszített, mindkét alkalommal pontozással. 2020 és 2024 között birtokolta a WBC szervezet világbajnoki övét, melyet tavaly májusban vett el tőle Uszik, aki a múlt év decemberében másodszor is legyőzte őt.