
MH/ MTI
2025. augusztus 3. vasárnap. 15:36
Frissítve: 2025. augusztus 3. 16:02
A 22 éves magyar versenyző a délelőtti előfutamból 4:13.59 perces idővel, éppen a nyolcadik helyen került karrierje első nagymedencés fináléjába. A döntőben remekül helytállt, nagy hajrával, egyéni csúcsát (4:11.70) megközelítve, 4:12.51 perccel csapott a célba. A számot az 1-es pályáról a világcsúcstartó francia Léon Marchand nyerte.
„Élveztem nagyon, a végén az orosz sajnos lenyúlt, de azzal nem tudtam mit kezdeni. Az volt a célom, hogy Max Litchfieldet egymás után másodszor legyőzzem, hiszen ő is egy nagy név ebben a számban, Róma után ez most is sikerült. Jönnek fel a fiatalok, nyilván Léonról most ne beszéljünk, de a két japán is szenzációs, remélem, én is képes leszek hasonló teljesítményre” – mondta az MTI-nek a 22 éves Zombori, aki annak az egynek nem örült, hogy az ideje nem 4:11-gyel kezdődött.
Sárkány Zalán hetedik 1500 méteres gyorsúszásban
A 21 éves magyar versenyző a szombati előfutamban egyéni legjobbját (14:52.42) megjavítva, 14:47.89 perces idővel a hetedik helyen jutott be élete első felnőtt nagymedencés világbajnoki döntőjébe.
Szokolai László tanítványa – aki decemberben 800 méter gyorson aranyérmet nyert a budapesti rövidpályás világbajnokságon – erősen kezdett, a táv egyharmadánál egy másodperccel volt gyorsabb, mint az előfutamban, és tartotta a tempót a szám sztárjaival. A folytatásban már leszakadt és végül 14:55.17 perces idővel hetedikként csapott a célba. A számot a tunéziai Ahmed Dzsauadi nyerte.
„Sajnos ez egy éretlen, tapasztalatlan úszás volt, de szerencsére fiatal vagyok még, ráadásul ez a legjobb eredményem nagymedencés világbajnokságon. Persze nem mondom, hogy büszke vagyok, mert még soha életemben nem fordult elő velem más számokban, hogy az előfutamban jobb időt érjek el, mint a döntőben. Küzdöttem, próbáltam örömmel úszni, de a táv második felében elképesztően elsavasodtam. Ez egy jó tapasztalatszerzés volt a budapesti világbajnokságra” – mondta az MTI-nek Sárkány.
Eredmények:
férfi 400 m vegyes, világbajnok:
Léon Marchand (Franciaország) 4:04.73 perc
2. Macusita Tomojuki (Japán) 4:08.32
3. Ilja Borogyin (Oroszország) 4:09.16
…6. ZOMBORI GÁBOR 4:12.51
férfi 1500 m gyors, világbajnok:
Ahmed Dzsauadi (Tunézia) 14:34.41 perc
2. Sven Schwarcz (Németország) 14:35.49
3. Bobby Finke (Egyesült Államok) 14:36.60
…7.SÁRKÁNY ZALÁN 14:55.17