MH/ MTI
2025. augusztus 21. csütörtök. 14:12

A Ducati 32 éves kiválósága 11 év szünet után először aratott egymás után hat futamgyőzelmet, múlt vasárnap ugyanis az osztrák fordulóban sem tudták őt megverni a riválisok, s már 142 pont az előnye a vb-pontverseny élén. Legfőbb üldözője ráadásul az öccse, a szintén Ducatival versenyző Álex, az összetett harmadik helyén álló, kétszeres világbajnok olasz Francesco Bagnaiának – Márquez csapattársának – a hátránya pedig majdnem 200, pontosabban 197 pont az éllovassal szemben.

Az ugyancsak olasz Marco Bezzecchi viszont az Apriliával nagyszerű hétvégét teljesített Ausztriában, ahol megkaparintotta a pole pozíciót, a sprintfutamon negyedik, a főversenyen pedig harmadik lett. Ennek is köszönhetően közelebb került az összetettben Bagnaiához és Álex Márquezhez, és egy jó balatoni szerepléssel még inkább versenyben lehet a vb-pontverseny második helyéért zajló küzdelemben.

Érdekesség, hogy az összetett ötödik, hatodik és hetedik helyén három motoros áll holtversenyben: egyformán 144 pontot gyűjtött eddig az olasz Fabio Di Giannantonio (Ducati), illetve csapat- és honfitársa, Franco Morbidelli, valamint a spanyol Pedro Acosta (KTM). Hármuk közül a közelmúlt eredménye és a jobb forma Acosta mellett szól, miközben Di Giannantonio és Morbidelli már egy erősebb pontszerzésnek is örülne, tekintve, hogy a június végén rendezett hollandiai viadal óta előbbi nyolc, utóbbi pedig mindössze öt vb-pontot kapart össze.

Sötét lóként lehet számításba venni a Balaton Parkban a ducatis spanyol Fermin Aldeguert, aki újoncként pályafutása eddigi legjobb eredményét érte el a MotoGP kategóriában a múlt vasárnapi osztrák viadalon, amelyen második lett, de harcban volt a győzelemért is. Az ő esélyeit növelheti, hogy a balatonfőkajári helyszín minden motoros számára új pálya lesz, s bár néhányan utcai motorokkal már körözhettek a pályán, a valódi körülményekkel csak a pénteki első szabadedzéseken találkoznak majd a versenyzők.

A címvédő spanyol Jorge Martín (Aprilia) ugyan Ausztriában bukott, de nem szenvedett komoly sérülést, így ott lesz a Balaton Parkban, ahol a MotoGP mellett a Moto2 és a Moto3 mezőnye, valamint az elektromos meghajtású MotoE géposztály is teljesíti majd a hétvégét. Utóbbi kategóriában hazai indulónak is szurkolhat a közönség, az Ausztriában negyedik és a bajnokságban 11. helyen álló Varga Tibor Erik ugyanis rajhoz áll Balatonfőkajáron.

A nézőket számos kísérőprogrammal is várják majd a szervezők, a MotoGP vasárnapi Magyar Nagydíjának rajtja előtt fél órával pedig Talmácsi Gábor, a 125 köbcentiméteres géposztály 2007-es világbajnoka tesz tiszteletkört a Balaton Parkban, mégpedig azzal a versenymotorral, amellyel 18 évvel ezelőtt vb-címet nyert.

A hivatalos program pénteken 8.30-kor kezdődik a MotoE szabadedzéssel, amely után a Moto3, a Moto2 és a MotoGP versenyzői is gyakorolnak majd, késő délután pedig időmérő edzést rendeznek a MotoE-ben. Szombaton újabb szabadedzések, aztán 10.50-től a MotoGP időmérője következik, 15 órától pedig a 13 körös sprintfutamra kerül sor. Ugyanezen a napon a Moto3 és a Moto2 mezőnye is teljesíti az időmérőt, MotoE-ben pedig két futamot rendeznek. Vasárnap jön a fő attrakció: 11 órakor a Moto3, 12.15-kor pedig a Moto2 versenye rajtol el, a MotoGP Magyar Nagydíja 14 órakor kezdődik.

RSS Forrás

Sportrovat.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.