
A kajak egyes 1000 méteren a döntőt a címvédő portugál Fernando Pimenta kezdte a legjobban, Kopasz Bálint pedig sokáig a párosban ötkarikás bajnok ausztrál Thomas Greennel vívott nagy csatát a második-harmadik helyen. A Patent Győr 28 éves klasszisa még 750 méternél is csak a harmadik helyen lapátolt, de aztán újabb sebességi fokozatba kapcsolt, és elment Green és az elfáradó Pimenta mellett, a célba pedig 18 századmásodperces előnnyel ő érkezett elsőként. Ezzel 2019 és 2022 után pályafutása harmadik vb-címét nyerte a királyszámban, amelynek az első háromszoros magyar világbajnoka.
„Valóban nagyon szoros volt a befutó Milánóban, de ez nem újdonság számomra, mert már az év eleji versenyen, a szegedi világkupán is szinte hajszál választott el a második helytől, ott a dél-afrikai kajakos majdnem megelőzött, illetve az Eb-n is a második, harmadik, negyedik versenyzővel egyszerre estünk be, míg Fernando Pimenta egy fél hajócsőrrel előttünk futott be” – idézte fel az InfoRádióban az olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakos a legutóbbi döntőit. Kopasz Bálint elmondta: egyre gyakoribb, hogy 1000 méter egyesben a férfiaknál szinte egyszerre érnek be a célba, ami megmutatja, mennyire professzionális a mezőny. Tapasztalata szerint korábban nem volt jellemző, hogy századok döntenek, de a folytatásban is hasonló szoros versenyeket vár a királyszámban.
A második Thomas Green az elő- és középfutamban a legjobb időt evezte, ezért nem lepődött meg az ausztrál kitűnő formáján. „Ő nem akármilyen versenyző, olimpiai bajnok, Tokióban nyert párost 1000 méteren, illetve számos más világbajnoki címet gyűjtött be, ezért nem okozott meglepetést, hogy ilyen jó formát tudott hozni” – dicsérte riválisát.
A háromszoros egyéni világbajnok elárulta azt is, hogy az olimpiai bajnoki címe óta nagy pluszt a vb-arany már nem jelent. „Azóta, hogy megnyertem az aranyat Tokióban – ha egy kicsit nagyképű kijelentés is –, már olimpiai aranyérmekben mérem a címgyűjtést. Számomra az a legnagyobb motiváció, hogy ismét első lehessek az ötkarikás játékokon egyéniben vagy csapathajóban” – vallotta be Kopasz Bálint.