
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai a 83. percben a kapuval szemben végzett el közel 30 méterről egy szabadrúgást, lövése nyomán pedig a labda védhetetlenül csavarodott a jobb felső sarokba. Az előző idényben ezüstérmes Arsenal hálója először zörrent meg ebben az idényben a pontvadászatban. A Liverpool három fordulót követően az egyetlen százszázalékos együttes a Premier League-ben.
Slot a Mersey-parti klub honlapján közzétett értékelésében emlékeztetett: a bajnoki címet hozó előző kiírás ezen szakaszában együttese öt ponttal állt a tabellán, ugyanakkor elismerte, teljesíthetnének még jobban. „Ha tízszer lejátsszuk ezt a mérkőzést, úgy vélem, nyolcszor döntetlennel zárul, egyszer az Arsenal nyer és egyszer mi” – fogalmazott, bevallva:
eseménytelen volt az összecsapás, mivel mindkét fél remekül védekezett.
„Ilyenkor szükséged van egy olyan varázslatos pillanatra, mint amilyet kaptunk Dominiktól: ez győzelmet hozott számunkra egy ilyen találkozón, amely, ahogy említettem, normál esetben döntetlennel zárult volna.” Slot nem csupán a három pontot érő találat miatt méltatta Szoboszlait, mint mondta, teljesítménye nem változott semmit az előző idényhez képest.
„Mindig is ilyen játélkos volt, aki megértette, milyennek kell lennie egy Liverpool-futballistának: amikor ezt a mezt viseled, mindent ki kell adnod magadból, nem számít, milyen pozícióban játszol éppen. Középpályásként mindig ő az első, aki visszazár, aki már magasan nyomást gyakorol az ellenfélre, ezúttal sem hiszem, hogy bármit rosszul csinált volna” – fejtette ki a 46 esztendős holland tréner. – „Ez egy hihetetlen mérkőzés volt tőle egy olyan pozícióban, amiben valószínűleg összesen két, talán három alkalommal játszott életében. Ez sokat elmond a mentalitásáról, kiválóan játszott, ahogyan már oly sok alkalommal teljesített remekül támadó középpályásként is.”
Kerkez Milos kezdőben játszotta végig a mérkőzést, a kapus Pécsi Ármin nem volt keretben az Arsenal ellen.