
Politikai okok miatt elköltözött Szerbiából Novak Djokovic, aki családjával Görögországban fog élni – írja a 24.hu.
A 38 éves, 24-szeres Grand Slam-tornagyőztes teniszező, szerb nemzeti hős kapcsolata megromlott Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnökkel, miután a sportoló támogatásáról biztosította azokat a diákokat, akik a korrupció ellen tüntetnek és új választásokat követelnek. A kettejük közötti konfliktus annyira elmérgesedett, hogy
a szerb államfő árulónak nevezte Novak Djokovicot, aki az egyik januári győzelmét egy nőnek ajánlotta, aki megsérült tavaly decemberben az egyik tüntetésen.
Korábban volt egy olyan eset is, hogy Vucic elnök a tévében felolvasta egy kisfiú levelét, aki többek között azt is írta, hogy szereti Djokovicot, a világ legjobb teniszezőjét – de az államfő nem Djokovic nevét olvasta fel, hanem Nikola Jokic szerb NBA-kosárlabdázóét mondta be, aki korábban többször is nyilvánosan kiállt a hatalom mellett. Ám Vucic lebukott a hamisítással, mert egy tévékamera ráközelített a levélre, ahol olvasható volt Djokovic neve… És ekkor vált világossá a szerbek számára, hogy a hatalom cenzúrázza a teniszezőt.
Novak Djokovic az ellentétek miatt alig tartózkodott Szerbiában az utóbbi időben, most pedig az is kiderült, hogy Görögországban képzeli el a jövőt. Két gyermeke egy athéni magániskolában fog tanulni.
A görög Proto Thema cikke szerint a szerb világsztár saját teniszakadémiát szeretne nyitni athéni otthonához közel. Novak Djokovic egyébként Belgrád mellett Monte-Carlóban és Marbellában is rendelkezik bejelentett lakhellyel.
A korábbi világelső teniszező Novak nevű teniszközpontot is működtetett a szerb fővárosban, de 2023-ban visszaadta az államnak a létesítményt. A centrum vezetését pedig az egykor a világ tíz legjobb férfi teniszezője közé sorolt Janko Tipsarevic vette át, aki az Aleksandar Vucic által alapított Szerb Haladó Párttal szimpatizál.