
Toto Wolff szerint a Mercedes brit versenyzője, George Russell évek óta nem kapja meg a neki járó elismerést. A csapatfőnök szerint talán, ha úgy öltözködött volna, mint Lewis Hamilton, akkor más lenne a helyzet.
A Mercedes nemrég bejelentette, hogy George Russell és Andrea Kimi Antonelli 2026-ban is a csapat tagjai maradnak: de hogy jön ide Lewis Hamilton?
Toto Wolff Lewis Hamilton öltözködésével példálózott
A döntés lezárta azokat a találgatásokat, amelyek Max Verstappen esetleges jövőbeli érkezéséről szóltak. Wolff szerint a csapat mindig bízott Russell képességeiben, és most is hosszú távra építenek rá – írja a Motorsport nyomán az Origo.
„Először is, hatalmas volt a felhajtás Lewis távozása és egy 18 éves versenyző érkezése körül. Valójában nem vállaltunk akkora kockázatot, mert ott volt George. Évek óta alulértékelt, talán az introvertáltabb személyisége miatt” – mondta Wolff.
A Forma-1-es csapatvezető szerint a figyelem sokáig Hamiltonra irányult: „Ha a csapattársad Lewis Hamilton, nem kapsz túl nagy figyelmet” – tette hozzá. „Ha George felvette volna Lewis divatstílusát, talán több fotó készült volna róla, de ő nem ilyen.”