Mexikó:

——–

El Universal:

„A jubileumi tizedik Mexikói Nagydíj nem is zárulhatott máshogy, csak egy történelmi eredménnyel, amely eldöntheti a világbajnoki cím sorsát a pilótáknál. Az Autódromo Hermanos Rodríguez papajaszínűre változott és remegett az izgalomtól Lando Norris győzelme után – a brit versenyző ebben a szezonban hatodszor győzött, a mexikói aszfalton ez volt az első diadala.”

Nagy-Britannia:

—————

Guardian:

„Lando Norris tökéletesen időzített. A Mexikói Nagydíjon aratott győzelme, a pole pozíciótól a kockás zászlóig tartó tökéletes vezetése pontosan a megfelelő időben katapultálta őt az összetett első helyére.”

Independent:

„Lando Norris kimaradt a káoszból az elején, a pole pozícióból megnyerte a Mexikói Nagydíjat, és egy ponttal átvette a vezetést mclarenes csapattársától, Oscar Piastritól.”

Mirror:

„Forma-1-es pályafutása egyik legegyértelműbb sikere volt: az első rajtkockából indult, végig uralta a versenyt, és a második helyen célba érkező Charles Leclerc előtt több mint 30 másodperccel nyert.”

Daily Mail:

„Lando Norris eddig gyengén rajtolt, nem tudta megtartani a pole pozíciót, és sokszor elpuskázta a megharcolt lehetőségeit. Ezúttal azonban más történt. Győztesként annyira uralta a Mexikói Nagydíjat, hogy a futam alatt alig tűnt fel a tévé képernyőjén. Most az összetett pontverseny élén áll és négy futamra van élete álmától.”

Ausztrália:

———-

The Age:

„Norris csak nevetett a neki szóló füttyszón. Ő volt a leggyorsabb az Autodrómo Hermanos Rodríguez pályán. A harcos (Oscar) Piastri nem volt elégedett az ötödik hellyel, de pozitív maradt.”

Hollandia:

———-

AD:

„Max Verstappen bosszankodott a virtuális biztonsági autó miatt, de a remek harmadik helyen végzett. A vb-pontversenyt immár a győztes Lando Norris vezeti. Verstappen ugyan veszített tíz pontot Norrisszal szemben, de a McLaren duójára továbbra is nagy nyomás nehezedik.”

De Telegraaf:

„Meggyőző teljesítménnyel Lando Norris nyerte a Mexikói Nagydíjat. Max Verstappen is nagyszerűen versenyzett, de a hajrában a virtuális Safety Car megakadályozta abban, hogy még egyszer megküzdjön a második helyért.”

Ausztria:

———

Kleine Zeitung:

„A mexikóvárosi Autodrómo Hermanos Rodríguez legnagyobb győztese Lando Norris.”

Kronen-Zeitung:

„Lando Norris egy külön ligában: szenzációs teljesítménnyel nyerte meg a vasárnapi, mexikói futamot és ezzel letaszította az élről csapattársát, Oscar Piastrit, aki ötödik lett.”

Salzburger Nachrichten:

„Norris a győzelmével átvette a vezetést összetettben, Verstappen tovább zárkózott. A McLaren pilótája vasárnap, Mexikóvárosban egy másik osztályban versenyzett.”

Svájc:

——-

Blick:

„A Mexikói Nagydíj nem a gyenge idegzetűeknek szólt”

Olaszország:

————

Gazzetta dello Sport:

„Lando Norris világklasszis formában: a brit pilóta uralta a Mexikói Nagydíjat és négy futammal a zárás előtt az élre állt összetettben. A McLaren versenyzője hibátlanul vezetett, az elejétől hatalmas tempót diktált – ez jelzés a riválisainak.”

Tuttosport:

„Előzés a McLarennél: Lando Norris nyerte a Mexikói GP-t, a 2025-ös világbajnokság huszedik futamát.”

Corriere della Sera:

„Norris az öklét rázta a régi baseball stadionban. A vb-nek új éllovasa van: Lando Norris a 71 körön át tartó tökéletes száguldás után megelőzte Oscar Piastrit.”

Spanyolország:

—————

Mundo deportivo:

„Fordulat a Forma-1-ben: miután Oscar Piastri hónapokig vezette a mezőnyt, az ausztrál pilóta most kénytelen volt átadni a helyét mclarenes csapattársának, a brit Lando Norrisnak.”

Marca:

„Norris az új éllovas, Verstappent lefékezték.”

As:

„Norrist a világbajnokság élére repítette a dicsőséges mexikói délután. És már csak négy nagydíj van hátra.”

El Mundo:

„Lando Norris kolosszális győzelmével visszajött és átvette a vezetsét összetettben. Ez a siker mindenkit emlékeztet arra, hogy a McLaren még mindig milyen gyors.”

Franciaország:

—————

Le Parisien:

„A pole pozícióból rajtolt. Hetvenegy kör után az első helyen zárta a szezon huszadik futamát. Lando Norris sikerét egy pillanatig sem veszélyeztették a riválisai, akik már az első kanyarban ádáz csatát vívtak egymással. Ő gyorsan elhajtott onnan és megszerezte idei hatodik győzelmét.”

L’Équipe:

„Lando Norris egyértelmű győzelmével átvette a vezetést a pilóták pontversenyében, egy ponttal előzi meg Oscar Piastrit. A brit versenyző vasárnap csak morzsákat hagyott az ellenfeleinek”.

RSS Forrás