A vb-éllovas Lando Norris várhatta az élről a piros lámpák kialvását a Formula–1-es Las Vegas-i Nagydíjon. Mellőle a címvédő Max Verstappen rugaszkodhatott el, a második soron Carlos Sainz Jr. és George Russell osztozott, míg Oscar Piastri az ötödik helyet foglalhatta el, miközben Lewis Hamilton a mezőny legvégéről támadhatott. Aztán a verseny szinte az első kanyar után eldőlt, a másodikként célba érő Lando Norris, a McLaren brit pilótája nagy lépést tett a vb-győzelem felé.

Norris a pole pozícióból rajtolva lett végül második, de így is 30 pontra növelte az előnyét csapattársával, az összetett második helyén álló és most negyedikként végző, ausztrál Oscar Piastrival szemben. Las Vegasban George Russell, a Mercedes brit versenyzője állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

Sikerével még Verstappennek is van esélye megnyerni a vb-trófeát, Norris ugyanakkor a következő hétvégén, Katarban akár bebiztosíthatja karrierje első vb-címét.

RSS Forrás