MH
2025. december 26. péntek. 19:43

A futball történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet rangsorának élére 65 ponttal került a 43 esztendős Turpin, aki 2019 óta minden alkalommal bejutott az első tízbe, korábbi legjobbja a 2023-as harmadik helyezés volt. Idén ő bíráskodott a Barcelona–Inter találkozón, a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén, illetve például az azeri Qarabag és a Ferencváros meccsén, a BL-selejtező negyedik fordulójának visszavágóján, emlékeztet a Mandiner.

Mögötte másodikként holtversenyben a tavalyi győztes, szintén francia Francois Letexier, valamint az IFFHS-díj 2022-es és 2023-as nyertese, a lengyel Szymon Marciniak zárt egyaránt 55 ponttal.

A Nagykárolyban született, 41 éves Kovács István 54 ponttal végzett negyedikként a világ legjobb futballbírói között. Ő vezette idén a Bajnokok Ligája döntőjét a Paris Saint-Germain és az Internazionale között.

Írta a Magyar Hírlap