MH/MTI
2025. december 26. péntek. 11:35

A csatár a mostani idényben különböző okok miatt már hat tétmérkőzést kihagyott klubcsapatában, amely ezek közül négy találkozót megnyert, egyszer döntetlent játszott és csak egyszer kapott ki.

Szoboszlai Dominik, Kerkez Milos és Pécsi Ármin együttese ezúttal – szombat délután – a sereghajtó Wolverhamptont fogadja, amelyet 2019 óta egy döntetlenre végződött FA Kupa-meccset kivéve minden alkalommal legyőzött az Anfield Roadon. A címvédő Liverpool egy hónappal ezelőtt kapott ki legutóbb, azóta négy győzelem és két döntetlen a mérlege. A Wolverhampton vendégként legutóbb áprilisban nyert mérkőzést, a bajnokságban 17 forduló után is győzelem nélkül áll.

Szalah mellett ugyancsak komoly hiányzója a bajnokcsapatnak, Szoboszlai Dominik, aki sárga lapjai miatt kénytelen kihagyni a találkozót, továbbá Alexander Isak: a svéd csatár súlyosan megsérült a Tottenham Hotspur elleni meccsen, és négy hónapig nem játszhat.

A listavezető Arsenal – ugyancsak szombaton – a négy kör óta nyeretlen Brightont fogadja, de Mikel Arteta vezetőedző többek között Kai Havertz, Gabriel Magalhaes, Benjamin White, Cristhian Mosquera és Max Dowman játékára sem számíthat.

A londoniak előnye két pont a tabellán a Manchester City előtt, amely szombaton kora délután a Ferencváros januári Európa Liga-ellenfele, a Nottingham Forest otthonában lép pályára. Josep Guardiola vezetőedző együttese november vége óta mind a hét meccsét megnyerte, az viszont intő jel lehet számára, hogy márciusban 1-0-ra kikapott Nottinghamben.

A forduló ma a Manchester United-Newcastle United találkozóval kezdődik. A házigazdáktól Kobbie Mainoo, Bruno Fernandes, Harry Maguire és Matthijs de Ligt is hiányzik majd. A legutóbbi négy fordulóban mindkét csapat csupán egyszer nyert, a közelmúltbeli egymás elleni eredmények azonban bizakodásra adnak okot a vendégeknek, hiszen a legutóbbi hat találkozóból ötöt ők nyertek.

A tabella harmadik helyezettje, az Aston Villa szombat este a klubvilágbajnok Chelsea otthonában szerepel.

Premier League, 18. forduló: péntek: Manchester United–Newcastle United 21.00, szombat: Nottingham Forest–Manchester City 13.30, Arsenal–Brighton 16.00, Brentford–Bournemouth 16.00, Burnley–Everton 16.00, Liverpool FC–Wolverhampton Wanderers 16.00, West Ham United–Fulham 16.00 Chelsea–Aston Villa 18.30, vasárnap: Sunderland–Leeds United 15.00, Crystal Palace–Tottenham Hotspur 17.30.

Írta a Magyar Hírlap