A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22-6-ra nyert vasárnap az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon.

A magyarok mind az öt egymás elleni meccsüket magabiztosan nyerték meg, bő egy éve a világkupa selejtezőjében volt a legszorosabb az összecsapás, az 18-9-cel ért véget a görögországi Alexandrúpoliban. Európa-bajnokságon eddig egy találkozóra került sor, 2022-ben 18-7-es magyar siker született.
A vasárnapi mérkőzésre Varró Eszter maradt ki a 15 fős keretből.
Az első támadásnál vezetéshez jutott a magyar együttes, a csapatkapitány Keszthelyi Rita lőtt pontosan, aztán egy ejtéssel egyenlítettek az izraeliek.
Nem sokkal később Keszthelyi labdát szerzett és eredményesen fejezte be egyéni akcióját, majd előnyben Rybanska Natasa bombázott távolról a kapuba. Két gyors góllal váratlanul egyenlítettek az izraeliek, Aubéli azonban hamar válaszolt, majd labdaszerzés után Keszthelyi már a harmadik találatát szerezte. A szünet előtt még fórból megint faragott hátrányán az ellenfél.
A második negyed izraeli góllal indult, Neszmély Boglárka helyére pedig Golopencza Szonja állt a kapuba. Faragó Kamilla újfent a magyarokat juttatta előnyhöz, aztán lefordulásnál Tiba Panna végigvitte a labdát és be is lőtte. Vályi Vanda megúszása ötméterest ért, Garda Krisztina pedig ezt gólra váltotta.
Ekkor már jobban működött a szoros emberfogás, és az emberelőnyöket sem tudták kihasználni az izraeliek. Vályi kapásszélről lőtt határozottan, végül Faragó jobbról érkező passza után Dömsödi Dalma húzta be közelről a labdát. A szakasz elején kapott gólra sorozatban öttel válaszolt a magyar csapat.

A nagyszünet után előnyben Keszthelyi nagyszerűen játszotta meg Rybanskát, aki magasra kiemelkedve fordult kapura és eredményesen fejezte be az akciót.
A következő támadásnál azonnal ismételt, ezúttal távolról lőtt a kapu jobb oldalába, aztán Szilágyi Dorottya, majd Sümegi Nóra is kihasznált egy-egy fórt. Tirosh bal oldali lövése talált váratlanul utat a magyar kapuba, Golopencza több mint 12 perc után kapta az első gólt.
Tiba azonban gyorsan válaszolt, aztán Faragó egyedül zárt le jó megoldással egy akciót a bal szélről. Videózás után brutalitás miatt kiállították Tehit, ez azt eredményezte, hogy az izraeliek négy percig eggyel kevesebben játszhattak, Hajdú Kata pedig értékesítette az ezzel járó ötméterest.
Az utolsó szakasz elején nem sikerült jól egy támadásbefejezés, Cseh Sándor időt kért, elmagyarázta hogyan kellene az ilyen helyzeteket megoldani, majd ezt végre is hajtották a magyarok, pontos passzok után Hajdú lőtt közelről a kapuba.
Csakhamar Szilágyi is betalált a védelem rendezettlenségét kihasználva, majd Keszthelyi növelte tovább az előnyt. A végéig még Szilágyi és Tiba ötméteresből talált be. Golopencza Szonja csaknem három negyed alatt egyetlen gólt kapott, 14-ből 13 lövést védett.
Női vízilabda Európa-bajnokság
Középdöntő, F csoport, 2. forduló:
Magyarország – Izrael 22-6 (5-4, 5-1, 7-1, 5-0)
Gól: Keszthelyi 4, Rybanska 3, Szilágyi 3, Tiba 3, Faragó 2, Hajdú 2, Aubéli 1, Garda 1, Vályi 1, Dömsödi 1, Sümegi 1, illetve Tirosh 2, Sasover 1, Levinshtein 1, Bogachenko 1, Yaacobi 1.
Forrás: MTI
Közel az elődöntőhöz a női vízilabda-válogatott
Írta a JochaPress