Borsos Benedek, a Kalandbringás Sportegyesület (KLND) ultrakerékpárosa nyerte az 1000 kilométeres Race Around Rwanda elnevezésű versenyt.

A csapat által kiadott sajtóközlemény szerint a versenyzők vasárnap hajnalban rajtoltak el Ruanda fővárosából, Kigaliból. A 120 fős nemzetközi mezőnynek összesen 163 óra állt a rendelkezésére, hogy teljesítse a 18 500 méternyi szintemelkedéssel nehezített, 45 százalékban terepen át vezető távot.
A magyar versenyzőnek ez 55 óra 6 perc alatt sikerült, és közel 130 kilométerrel a második helyezett előtt ért célba az embert próbáló, zuhogó esővel és 2500 méteres magasságokkal tarkított viadalon.
A sikeres hegyikerékpáros karrierjét a közelmúltban ultratávokra váltó sportoló tavaly februárban a magyar terep ultrakerékpározás eddigi legjobb eredményét elérve második lett az Atlas Mountain Race (AMR) nevű versenyen. A Marokkóban rendezett 1300 kilométeres, 20 000 méter szintemelkedést tartalmazó AMR a világ egyik legnehezebb és legismertebb önellátó ultrakerékpáros viadal. Borsos tavaly júniusban ugyancsak a második helyen végzett a Trans Balkan Race elnevezésű, 1400 kilométeres és 27 000 méter szintemelkedéses versenyen.
„A célunk egyértelmű, méghozzá Benedek személyében az első olyan magyar „kalandbringás” bajnokot támogatni, aki méltón képviseli hazánkat a legmagasabb szintű nemzetközi ultraversenyeken”
– fogalmazott Gangel Marcell, a Kalandbringás Sportegyesület alapítója, szakmai vezetője.
(MTI)
Írta a JochaPress