A magyar támadó, Kovács Bendegúz három góllal járult hozzá a Borussia Dortmund 4–0-s legyőzéséhez az ifjúsági labdarúgó Bajnokok Ligájában.

kovács bendegúz mesterhármast szerzett az uefa youth league-ben
Kovács Bendegúz (jobbra) első gólját ünnepli. Fotó: Ed van de Pol/Orange Pictures

A 18 éves játékos a 7., az 50. és a 92. percben volt eredményes a Borussia elleni hazai mérkőzésen, csapata első, második és negyedik találatát jegyezte – ezzel pedig az AZ bejutott a sorozat nyolcaddöntőjébe. A negyedik holland gólt a 19 éves Wassim Bouziane szerezte.

Kovács Bendegúz debreceni nevelés, innen került 2021-ben Hollandiába, az Ajax ifjúsági csapatától került Alkmaarba tavaly nyáron.

A magyar U19-es válogatottban eddig nyolc mérkőzésen három gólnál jár, de klubcsapatában ennél is jobban megy: a holland U19-es bajnokságban ősszel 14 fellépésén egyes gólátlagot produkált.

Az UEFA Ifjúsági Ligában a Puskás Akadémia szerepel magyar csapatként, amely szerdán játszik majd a legjobb 32 között a Sporting CP-vel

A Puskás Akadémia a 2023/24-es szezonban az azeri Gabala FK ellen egy reménykeltő, idegenbeli 1–1 után hazai pályán egy góllal a vendégek bizonyultak jobbnak.

A 2024/25-ös kiírásban viszont valósággal berobbanak az európai porondra. Az U19-es csapat első ellenfele az Aberdeen együttese volt, a fiúk Skóciában egy látványos, 5-1-es győzelemmel jelezték, hogy komoly szándékkal érkeztek a sorozatba.

A PAFC a visszavágón, a Pancho Arénában 3–0-ás sikert aratott, így összesítésben 8–1-gyel lépett tovább.

A következő körben a KRC Genk csapatát fogadták és a mérkőzésen csaknem végig dominálva, 1–0-ra győztek, Mondovics Kevin büntetőből volt eredményes. A belgák a visszavágón 2–1-re nyertek, a mieink közül Vékony Bence talált be. Tizenegyespárbajban végül a Puskás Akadémia jutott be a legjobb 32 közé.

Az „egymeccses” körben a kiváló erőket felvonultató Aston Villa látogatott a Pancho Arénába. A mérkőzés nagy részében az angolok irányítottak, Charlie Pavey és Mason Cotcher góljaira a 80. percben Mondovics Kevin válaszolt, de az egyenlítés már nem jött össze.

Az idei Youth League kiírásban a Puskás Akadémia egymás után harmadik, összesítésben az ötödik alkalommal képviseli Magyarországot Európa legmagasabban jegyzett utánpótlás-klubversenyében.

A PAFC ezúttal is a „Domestic Champions Path” sorozatban szállt be a küzdelmekbe, és a második fordulóban, a norvég SK Brann otthonában kezdte meg a nemzetközi szereplést. A mérkőzés 1–1-es döntetlennel ért véget, a mieink gólját Vaszil Husztej szerezte.

A hazai környezetben megrendezett visszavágón a rendes játékidőben nem született gól. A tizenegyespárbajban Bozó Mirkó fantasztikus kapusteljesítménye döntőnek bizonyult, így csapatunk továbbjutott a harmadik körbe, ahol a román FCSB várt rá.

A bukaresti találkozón ismét remek teljesítményt nyújtva, Varga Zsombor és Krupa Zsolt góljaival 2–1 arányban sikerült győzni. A Pancho Arénában román győzelem született, a 2–3-as eredmény pedig egy újabb tizenegyespárbajra ítélte a csapatot.

Bozó Mirkó egy alkalommal ismét túljárt az ellenfél eszén, a döntő tizenegyest pedig Ásványi Domonkos belőtte, így a fiúk újabb lépést tettek ahhoz, hogy történelmet írjanak.

A legjobb 32 között már egy mérkőzésen dőlnek el a továbbjutás.

Amennyiben a Puskás Akadémiának sikerül továbbjutnia, úgy első alkalommal kerülhet magyar csapat a Youth League sorozatában a legjobb 16 csapata közé.

Forrás: MTI / puskasakademia.hu

Írta a JochaPress