A Zágrábban zajló UWW-rangsorverseny pénteki versenynapján négy magyar hölgy bizonyíthatott, közülük egy, az U20-as világ- és Európa-bajnok Elekes Enikő (62 kg) jutott helyosztóig. 

elekes enikő ötödik zágrábban
Ruzanna Mammadova (azeri) és Elekes Enikő. Fotó: UWW

Első körben simán, technikai tussal nyert az amerikai Marilyn Garcia ellen, majd tussal kikapott az olimpiai bronzérmes, kétszeres világ- és kétszeres Ázsia-bajnok japán Ozoki Nonokától. A vigaszágon gyönyörű sikert ért el tussal a kétszeres U23-as Ázsia-bajnok kazah Irina Kuznyecovával szemben. A bronzmeccsen újfent tus döntött, nem Elekes javára, a vb-ezüst- és -bronzérmes amerikai Ellen Kilty bizonyult jobbnak, a magyar lánynak így be kellett érnie az ötödik helyezéssel.

Szombaton további három magyar lányért, az U20-as Eb-győztes Terék Gerdáért (53 kg), az Eb-ötödik Szenttamási Rózáért (57 kg), valamint az Eb-harmadik Dollák Tamaráért (57 kg) szoríthatunk.

A kötöttfogásúak is megkezdik a versenyt, 77 kilóban az eggyel lejjebb Európa-bajnok Lévai Levente, bátyja, az vb- és Eb-ezüstérmes Lévai Zoltán, illetve a szintén 72 kilogrammban vb-második és Európa-bajnok Fritsch Róbert szerepel, míg 87 kilogrammban az Eb-győztes Takács István, a 82 kilóban vb- és Eb-második Szilvássy Erik, valamint az ugyancsak eggyel lejjebb vb- és Eb-harmadik Lévai Tamás is küzd az érmekért.

Végh Richárd ötödik Zágrábban

Írta a JochaPress