Az AS Roma felzárkózott a Napolira

Niccolo Pisilli

Az AC Milan hazai pályán 1-0-ra kikapott a Parmától az olasz labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának vasárnapi játéknapján.

A győztes gólt az argentin Mariano Troilo szerezte a 80. percben. A Parma tizenkét év után nyert idegenben bajnokit a Milan ellen.

A hazaiak augusztus vége, sorozatban tizenkét bajnoki után kaptak ki pályaválasztóként, és a városi rivális, egyben listavezető Internazionale előnye így már tíz pont velük szemben a tabellán.

A címvédő Napoli vezetést szerzett ugyan az Atalanta vendégeként, de végül 2-1-ra kikapott.

A holland Sam Beukema a 18. percben juttatta előnyhöz a nápolyiakat, de a második félidőben a horvát Mario Pasalic egyenlített, majd a 81. percben a szerb Lazar Samardzic góljával a bergamói együttes megnyerte a mérkőzést.

Az Atalanta kilenc mérkőzéses veretlenségnél tart a bajnokságban, legutóbb december végén kapott ki, míg a Napoli sorozatban négy, Bergamóban megnyert bajnokit követően kapott ki.

Az AS Roma 3-0-ra legyőzte hazai pályán a Cremonesét, így pontszámban beérte a harmadik helyen álló Napolit.

A rómaiak egyúttal a második AC Milant négy pontra megközelítették, míg az ötödik Juventustól négy ponttal elléptek.

Serie A, 26. forduló

AS Roma – Cremonese 3-0 (0-0)
Gól:
 Bryan Cristante (59.), Evan Ndicka (77.), Niccolo Pisilli (86.)

AC Milan – Parma 0-1 (0-0)
Gól
: Mariano Troilo (80.)

Genoa – Torino FC 3-0 (2-0)
Gól:
 Brooke Norton-Cuffy (22.), Caleb Ekuban (40.), Junior Messias (83.)
Kiállítva: Emirhan Ilkhan (45+2., Torino)

Atalanta – SSC Napoli 2-1 (0-1)
Gól:
 Mario Pasalic (61.), Lazar Samardzic (81.), ill. Sam Beukema (18.)

Február 23., hétfő

18:30, Fiorentina – Pisa
20:45, Bologna – Udinese

Forrás: MTI

2026-02-23
  • Fiorentina – Pisa

    2026-02-23  18:3020:30

  • MTK Budapest – Ferencvárosi TC

    2026-02-23  20:0022:00

  • Bologna – Udinese

    2026-02-23  20:4522:45

  • Alaves – Girona

    2026-02-23  21:0023:00

2026-02-24
  • UTE – Budapest JAHC, jégkorong ob I, elődöntő, 5. mérkőzés

    2026-02-24  18:0020:00

  • Atlético Madrid – Club Brugge KV

    2026-02-24  18:4520:45

  • Bayer Leverkusen – Olimpiakosz

    2026-02-24  21:0023:00

  • Internazionale – Bodö/Glimt

    2026-02-24  21:0023:00

  • Newcastle United – Qarabag

    2026-02-24  21:0023:00

Írta a JochaPress