A magyar triatlonsport legtehetségesebb fiataljai az elmúlt két évben világraszóló eredményekkel robbantak be a felnőttek közé. Sorozatunk második részében az U23-as világbajnok Horváth Karolina, valamint a korosztályos világbajnoki érmes Kropkó testvérek, Márta és Márton felkészülésébe pillantunk be. Bár a helyszínek és a stratégiák eltérőek, a cél közös: stabil alapokkal megérkezni a májusban startoló olimpiai kvalifikációra.
Az elmúlt két évben fiatal tehetségeink nemcsak felvették a versenyt az elittel, hanem az U23-asok között ők maguk is alakították a világbajnoki futamok végkimenetelét. 2024-ben Horváth Karolina világbajnok lett, Kiss Gergely bronzéremmel térhetett haza Torremolinosból, 2025-ben Wollongongban a Kropkó testvérek közül Márton ezüst-, Márta bronzéremmel gazdagodott.
Közülük Kiss Gergely felkészülésével már sorozatunk első részében megismerkedhettünk; a spanyolországi edzőtáborozást 3000 méteres fedett pályás futással törte meg, aminek egyéni csúcs lett a vége. Hozzá hasonlóan jó állapotban érzi magát a másik három triatlonosunk is, akik szintén a hátukra vették a világot, hogy a szezonrajtra tökéletes állapotba kerüljenek.
– Majdnem egy hónapja érkeztünk meg Portugáliába, eleinte Lisszabonban voltunk, de nemsokára megyünk tovább Algarve felé. Bízunk benne, hogy ott még melegebb idő lesz, mert az első hetekben elég sokat esett. Viszont mindennek van pozitív oldala, mert így az esős versenyekre is gyakorolhattunk – mondta Kropkó Márta az elmúlt hetekről.
A 23 éves sportoló azt is elárulta, hogy milyen változások vannak a mostani téli felkészülésében a korábbiakhoz képest:
– Próbálunk emelni az erőbedobáson, és még több munkával ráfeküdni az edzésekre. Az úszásomban még mindig szeretnék tovább javulni, hogy a kerékpárra még kipihentebben tudjak felülni. Az előző években már februárban versenyeztem, most egy ennél jóval hosszabb alapozó időszakot tervezünk. Mivel az olimpiai kvalifikáció csak májusban kezdődik, és van elég ranglistapontom, ezért korábban nem is szeretnék rajthoz állni. Szeretnék egy jó, erős alapot megszerezni a szezonrajtra.
Hasonlóképp gondolkodik az év első feléről testvére, Márton is. A 2026. május 18. és 2028. május 18. közötti olimpiai kvalifikációs időszakban óriási verseny várható az 55 női és 55 férfi kvótáért.
– Minden nagyon szuper, az elején még tényleg rossz idő volt, de az utóbbi egy-másfél hét már jobb volt, többet tudtunk kerékpározni, mint az edzőtábor első részében. Ahhoz képest, hogy nem tudtunk annyit odakint bringázni, elég jó erőben érzem magam. Az úszás és a futás is jól megy, úgyhogy bizakodva várom a folytatást. Fontos lesz, hogy az olimpiai kvalifikáció alatt legyünk jó formában, tehát ne túl korán, és ki is tartson az év végéig – mondta az előző idényben a szamarkandi világkupán már a 20. születésnapja előtt ezüstérmesként végző Kropkó Márton.
Horváth Karolinát sérülése miatt 2025-ben sajnos szinte egyáltalán nem láthattuk versenyezni. Az év végén Ausztráliába elutazott, rajthoz is állt a vb-n, azonban az U23-as kategória címvédője a futás előtt kiállni kényszerült. Mivel tavaly nem tudott pontokat szerezni a ranglistán, ezért ő máshogyan közelíti meg az új szezont és az arra történő felkészülést.
– A felkészülést november elején kezdtem el, a szokásos alapozó időszakkal. Az idei tél egyik legnagyobb tanulsága számomra az volt, hogy mennyire kulcsfontosságú a konzisztencia: nem a nagy kilengések, hanem az, hogy nap mint nap ott legyél, és elvégezd a munkát. Ez nemcsak a fejlődéshez, hanem a sérülések elkerüléséhez is elengedhetetlen, és most ezt próbáltam az elsődleges célként kezelni.
A télen egy új elemet is beépítettek a felkészülésébe, a gravel bringázást, ami saját bevallása szerint a téli hónapokban sokat segített neki. Így csak ritkán kellett görgőre ülnie, az edzések nagy részét kint, a szabadban tudta elvégezni, ami fejben is sokkal többet adott, élvezetesebbé és változatottabbá téve az otthoni felkészülést.
– Januárban a debreceni úszótáborban készültem egy hetet a válogatottal, majd január végén a Kanári-szigeteken folytattuk a munkát. A felkészülés elején az Achillesem miatt a futás hol kimaradt, hol visszatért, de most már több mint egy hónapja teljesen panaszmentesen tudom csinálni mindhárom sportág edzéseit. Ez nagy megnyugvást ad, és jó visszajelzés arra, hogy jó irányba haladunk – bizakodott a 23 éves triatlonos.
A tervek szerint a közeljövőben, azaz március 1-jén a fedett pályás atlétikai országos bajnokságon rajthoz áll 3000 méteren, majd ezt követően ismét a Kanári-szigeteken edzőtáborozik. Ez lesz az utolsó finomhangolás az első versenye előtt, ami a március 14-i lanzarotei világkupaforduló lesz.
– Most nagyon várom a szezont: van bennem egy kis izgalom és óvatosság a sérülések miatt, de alapvetően bizakodó vagyok. Ha figyelek a testem jelzéseire, és továbbra is tudatosan csinálom a munkát, akkor hiszek benne, hogy minden rendben lesz. Tavaly szinte alig versenyeztem, így különösen hiányzott már a versenyhangulat és az az izgatottság, amit csak a rajt előtti pillanatok adnak – mondta Horváth Karolina.








Írta a Magyar Triatlon Szövetség