A kiábrándítónak tartott idei Európa-bajnoki 7. hely után Guillaume Gille, a francia férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya kedden bejelentette távozását. Helyére a szövetség a spanyol legendát, Talant Dujshebaevet nevezte ki.

Talant Dujsebajev (fotó: AFP)
Guillaume Gille 2020 elején vette át a válogatott irányítását, a következő évben a tokiói olimpián aranyérmet nyert a csapattal (ezzel Vlagyimir Makszimov és Branislav Pokrajac után ő lett a harmadik, aki edzőként és játékosként is olimpiai aranyérmet nyert a férfiaknál), 2024-ben pedig Európa-bajnok lett.
Az első kritikákat akkor kapta, amikor a 2024-es, hazai, párizsi olimpián csupán a nyolcadik helyen zárt csapatával, az idei Európa-bajnoki 7. hely viszont ennél is kínosabb eredménynek számított.
Utódjául a szövetség olyan belső jelölteket fontolgatott, mint a korábbi ikonikus balszélső, MichaëlGuigou, a francia U17-es csapat edzője.
Végül inkább egy forradalmi döntést hozott és külföldi edző mellett döntött.
Eddig egyszer volt külföldi kapitány
A L’Equipe azt írta, a spanyol RobertoGarciaParrondo, a Melsungen jelenlegi edzőjének neve is felmerült, végül azonban egy másik spanyolt választottak: a legendás Talant Dujshebaevet. (Korábban mindössze egyszer fordult elő, hogy a csapatot külföldi edző vezette, még 1958-ban, a német BernhardKempa idején.)
Az 1994-ben és 1996-ban a világ legjobb játékosának választott korábbi kirgiz legenda rendkívül sikeres edzővé vált, négyszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját – háromszor a Ciudad Reallal, egyszer a lengyel Kielcével , utóbbi csapatnál dolgozik 2014 óta.
Közben szövetségi kapitányként is kipróbálta magát, igaz
se Magyarországgal (2014-16), se Lengyelországgal (2016-17) nem ért el kirobbanó sikert.
Debütálás a spanyolok ellen
Dujshebaev március 19-én, egy spanyolok elleni felkészülési mérkőzésen mutatkozhat be a francia kispadon (a felek három nappal később ismét összecsapnak), majd az első nagyobb kihívás május 13-án és 17-én vár rá, amikor Csehország ellen világbajnoki selejtezőt vív a válogatott.
(24.hu)
Írta a JochaPress