A férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkökérnek 12. fordulójában a OTP Bank-Pick Szeged 29–28-as vereséget szenvedett a Paris Saint-Germain vendégeként.

A Szeged PSG elleni csütörtöki meccse nem kezdődött sokkal jobban, mint egy hete a Barcával szembeni, amikor a katalánok a szünetben tizeneggyel vezettek. A párizsi együttes az első 15 perc után 11–6-ra meglépett.
Ám ekkor magára talált a magyar csapat, Mikler Roland ugyanúgy elkezdett extraklasszis módban védeni, mint tavaly a rájátszás visszavágóján, amikor szintén a francia fővárosban kiütéses győzelemmel fordította a maga javára a párharcot. A védekezéssel párhuzamosan a támadójáték is összeállt, Sebastian Frimmel már az első félidőben hétszer volt eredményes, a Szeged pedig 9–1-es sorozatba kezdett.
Az egygólos vendégelőnyről elrajtoló második félidőben sokáig nem sikerült gólt szerezni, a nyolc percen át tartó „némaságot” Lazar Kukics törte meg. Janus Dadi Smárason visszafutás közben a saját belemenésének a jogosságát kritizálta, amiért a játékvezetők kiállították őt. Emberelőnyben támadhatott a vezetés visszaszerzéséért a PSG, mégis Bodó Richárd lőtte a következő gólt.
Néhány pillanattal később már sikerült a hazaiaknak előnybe kerülni, a jól játszó Elohim Prandi járt túl Mikler eszén. A rutinos kapusra így sem lehetett senkinek egy rossz szava sem, ha nem véd magas szinten, akkor a 48. percben a PSG nem 24–21-re vezet, hanem ennél nagyobb különbséggel. Támadásban ekkortájt sok hiba jellemezte Smárasonék játékát, Michael Apelgren időkéréssel próbálta meg visszabillenteni a meccset a jó irányba.
Frimmel gyönyörű passzt adott a háta mögé Szilágyi Benjáminnak, a fiatal jobbszélső nem hibázott. A hajrára fordulva Kukics előbb felhozta mínusz egyre a csapatát, majd kiállíttatta magát. Ezt a két percet kegyetlenül kihasználta az amúgy elég visszafogott idényt produkáló ellenfél, amely az 55. percben ismét meglépett hárommal. Nem adta meg magát a Szeged, de az újabb visszazárkózást újabb kiállítás követte, Mikler jobb kézzel kivédte Prandi ziccerét, majd Frimmel egy kínai figura végén kiegyenlített.
Jahja Omar találatával hamar jött a válasz, de a végén ott volt Imanol Garciandia kezében a pontszerzés, azonban Jannick Green hárítani tudott. A PSG 29–28-ra legyőzte a Szegedet és pontszámban utolérte őt a tabellán. Szintén csütörtök este az is eldőlt, hogy a lengyel Wisla Plock a címvédő, német Magdeburg ellen kiharcolt döntetlenjével bebiztosította a 3. helyét a csoportban.
Michael Apelgren, a Szeged vezetőedzője
„Büszke vagyok a csapatra, mert végig nagyot küzdöttek a meccsen. Nem kezdtünk jól, ennek ellenére vissza tudtunk jönni, megfordítottuk az eredményt. Volt esélyünk a pontszerzésre, végül ez nem sikerült, de csak egyetlen góllal kaptunk ki, ami azért fontos, mert Szegeden kettővel vertük a Paris Saint-Germain Handball-t, és ez a végén, pontazonosságnál döntő lehet számunkra.”
EHF férfi kézilabda Bajnokok Ligája
12. forduló
B csoport:
PSG Handball (francia) – OTP Bank-Pick Szeged 29–28 (14–15 )
PSG: Jannik Green 11/39 – Elohim Prandi 8, Kamil Syprzak 7, Yahia Omar 6, Ferran Sole 4, Luc Steins 2, Wallem-Konrad Peleka 2.
Szeged: Mikler Roland 15/42 – Sebastian Frimmel 8, Lazar Kukics 4, Imanol Garciandía 4, Szilágyi Benjámin 4, Jérémy Toto 3, Janus Dadi Smárason 2, Bodó Richárd 2, Gleb Kalarash 1.
Barca – HC Zagreb 46-26 (25-13)
Orlen Wisla Plock – SC Magdeburg 29-29 (14-12)
GOG – HC Eurofram Peliszter 28-28 (15-11)
A csoport:
Füchse Berlin (német) – Industria Kielce (lengyel) 31-33 (13-15)
Sporting CP (portugál) – Aalborg Handbold (dán) 35-33 (14-19)
Forrás: EHF / Nemzeti Sport / pickhandball
A Veszprém ismét legyőzte Rosta Miklós csapatát
Írta a JochaPress