Emelt fővel, hóviharban távozva

Miközben az ezüstérmes junior női párbajtőrcsapat a zárónapi, péntek esti eredményhirdetéshez készülődött a georgiai fővárosban, az addig egész nap zuhogó eső hóviharra váltott. Olyannyira, hogy a csarnok és a szálloda közötti, 10-15 perces buszutat a hölgyek másfél óra alatt tették meg. Addigra már közölték a hotelban tartózkodókkal a szervezők, hogy a másnap hajnali transzfert 3-ról 2 órára hozzák előre az időjárás miatt. Majd, miután egész éjjel szakadatlanul zuhogott a hó, fél 2-kor telefonáltak, hogy siessünk, mert a busz nem tud lejönni az utolsó, erősen lejtős szakaszon, ezért egy jó 300 métert gyalog kell majd megtennünk. Vívózsákokkal, bőröndökkel, 20-30 centis hóban, jókora kaptatón felfelé. Persze, nem ennek az időjárásnak megfelelő cipőkben és kabátokban. Le a kalappal a fiúk és a lányok előtt, inkább mosolyogva, mi több, néhányan hógolyózva fogadták el a megváltozhatatlant, és végül átázott cuccal, de időben kiértek a repülőtérre. 

tbiliszi havazas

Szombat hajnali tájkép a csapatszállásról. Erre a dombra kapaszkodtak fel vívózsákokkal éjjel 2-kor a sportolók a szakadó hóban.

Ilyen körülmények között természetesen aggódtunk a légi közlekedés miatt is, okkal. A LOT járata odafelé késve, de megérkezett Tbiliszibe. Utána azonban az érthető jégtelenítés miatt az indulás is csúszott, ezáltal a magyar idő szerint előző este fél 11-kor kelő társaság – amelyik előtte végigvívta a napot… – lekéste Varsóban a budapesti csatlakozást. A történet ettől kezdve, megint csak a körülményekhez képest, pozitív irányba fordult. Az eredetinél három órával később ugyanis volt még egy repülő Ferihegyre, így tizennégy órás utazás után szombat kora délután mindenki hazaérhetett. 

fb noi tor arany zaszlo

A junior női tőrcsapat nyerte az Eb második magyar aranyát…

A 2 arany-, 1 ezüst- és 4 bronzéremmel záruló Európa-bajnokságon a juniorok az éremtáblázat ötödik helyén végeztek, azt a saját zászlaja alatt visszatérő orosz válogatott nyerte. A kadetoknál hatodikak lettek a magyarok – itt nem indulhattak az oroszok. E furcsaságnak az az oka, hogy a junior Eb a nemzetközi szövetség égisze alá tartozik, amely engedélyezi a szereplést. A kadet Eb-t viszont az európai szövetség felügyeli, és az nem engedi az orosz és fehérorosz vívók indulását. Fentiekből is kiderül, hogy juniorjaink, különösen a női csapatok nagyon szépen teljesítettek. Kiemelkedtek a női tőrözők, akik először állhattak junior Eb-n a dobogó tetejére! A kadet egyéni teljesítmény ugyancsak értékes, csapatban most nem sikerült a jó szereplés – ilyen is előfordul. A magyar vívás erejét éppen az adja meg, hogy ez a 2-1-4-es, sikeresnek mondható mérleg az elmúlt években rendre jobban alakult. És így lesz ez jövőre is… 

tb komjathy erem

…A kadet kardozó Komjáthy Boglárka pedig az elsőt.

A részletesebb szakmai elemzést máris megkezdte a szakmai bizottság, honlapunk Boczkó Gábor szövetségi kapitányt kérte meg rövid értékelésre: „Sok újoncunk volt a kadet korosztályban, az első világverseny sosem egyszerű. Ennek ellenére a fiatalabbak szereplése messze elmaradt a várakozástól. Nem mondhatunk mást akkor, amikor tavaly csapatban öt érem mellett egy ötödik helyünk volt, most pedig az ötödik hely számított a legjobb eredménynek. A hibákat fel kell tárnunk, és ki kell javítanunk, most ez következik. Kedden máris összeülünk a sportigazgatóval, a szakmai alelnökkel és a kadet válogatott edzőkkel közösen, az előrelépés lehetőségeit vizsgálva. A junior korosztállyal összességében elégedettek lehetünk. Szépen szerepeltünk úgy, hogy visszatért a nagyon erős orosz válogatott. A női tőrcsapat első és a párbajtőr második helyezése önmagáért beszél, gratulálok ez úton is, de a többiek sem voltak messze az éremtől. Reméljük, a vb után is ugyanezt állíthatjuk, erős és tehetséges ez a társaság”. 

Mint minden világversenynek, ennek is fontos része a sportdiplomácia, amelyben hazánk továbbra is élen jár. Az európai szövetség versenyrendező bizottságának felügyelőjeként Csampa Zsolt elnök kontrollálta az Eb lebonyolítását, míg a nemzetközi szövetség részéről Tamás Henriette főtitkár, a FIE alelnökeként tette ugyanezt a verseny junior szakaszában. Szinte az összes magyar érmesnek ők gratulálhattak az eredményhirdetésnél, továbbá Deli Dóra is nagyon fontos szerepet kapott az Eb versenyigazgatóságában. Jellemző, hogy az Eb-k záróünnepségének állandó részét képező zászlóátadásnál az európai lobogót Csampa Zsolt, a FIE-zászlót Tamás Henrietta vette át a georgiai rendezőktől. 

A korosztály 2025/26-os utolsó, legrangosabb állomása egy hónap múlva következik: Rio de Janeiró-ban rendezik majd a kadet és junior világbajnokságot. Hajrá, magyar fiatalok!

A Tbilisziben rendezett kadet és junior Európa-bajnokság magyar érmesei. 

Aranyérmesek: Komjáthy Boglárka (kadet női kard), junior női tőrcsapat (Kollár Anna, Papp Jázmin, Polonyi Petra, Zhou Xinyao).

Ezüstérmes: junior női párbajtőrcsapat (Gachályi Gréta, Horváth Lotti, Kozma Laura, Nagy Blanka). 

Bronzérmesek: Dékány Patrik (kadet férfi párbajtőr), Godó Vilmos (kadet férfi kard), Domonkos Emese (junior női kard), Vajda Oszkár (junior férfi kard).

Írta a Magyar Vívó Szövetség