A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló címvédő Liverpool hazai pályán 5-2-re legyőzte a bennmaradásért küzdő West Ham Unitedet szombaton az angol labdarúgó Premier League 28. fordulójában.

A két magyar válogatott futballista végigjátszotta a mérkőzést, a Pool második gólját Virgil van Dijk szerezte Szoboszlai Dominik szöglete után, így a 25 éves középpályás gólpasszal vette ki a részét a sikerből. A Vörösök legjobbja ezen a meccsen Hugo Ekitike volt, aki találata mellett két alkalommal előkészítőként jeleskedett.
A Newcastle United kétszer is egyenlített a vendég Evertonnal szemben, végül azonban mégis a liverpooli együttes ünnepelhetett, a Szarkák második egyenlítő találata után egy perccel ugyanis Thierno Barry megszerezte csapata harmadik, győzelmet érő gólját.
A Brentford egészen szürreális forgatókönyvű mérkőzésen gyűjtötte be a három pontot az utolsó előtti Burnley otthonában: a vendégek 34 perc után már 3-0-ra vezettek, a házigazdák azonban a 60. percre ledolgozták a hátrányukat és egyenlítettek.
Ezt követően előbb les miatt videobírós ellenőrzés után a játékvezető nem adta meg a Burnley negyedik találatát, majd a dán válogatott Mikkel Damsgaard saját maga második és csapata negyedik gólját szerezte a 93. percben, így megint a Brentford került előnybe.
Nem volt azonban vége az izgalmaknak, öt perccel később ugyanis a hazaiak megint a kapuba találtak, de VAR-vizsgálat után ismételten érvénytelenítették góljukat, ezúttal kezezés miatt.
A második helyen álló Manchester City 1-0-ra nyert a Leeds United vendégeként.
A győztes gólt az első félidő ráadásában a téli átigazolási időszakban szerződtetett Antoine Semenyo szerezte.
A Manchester City így változatlanul két pont lemaradással követi a listavezető Arsenalt.
Premier League, 28. forduló
Liverpool FC – West Ham United 5-2 (3-0)
Gól: Hugo Ekitike (5.), Virgil van Dijk (24.), Alexis McAllister (43.), Cody Gakpo (70.), Axel Disasi (82., öngól), ill. Tomas Soucek (49.), Taty Castellanos (75.)
Burnley – Brentford 3-4 (1-3)
Gól: Michael Kayode (45+3., öngól), Jaidon Anthony (47.), Zian Flemming (60.), ill. Mikkel Damsgaard (9., 90+3,), Igor Thiago (25.), Kevin Schade (34.)
Newcastle United – Everton 2-3 (1-2)
Gól: Jacob Ramsey (32.), Jacob Murphy (82.), ill. Jarrad Branthwaite (19.), Beto (34.), Thierno Barry (83.)
AFC Bournemouth – Sunderland 1-1 (0-1)
Gól: Evanilson (63.), ill. Eliezer Mayenda (18.)
Leeds United – Manchester City 0-1 (0-1)
Gól: Antoine Semenyo (45+2.)
Wolverhampton Wanderers – Aston Villa 2-0 (0-0)
Gól: Joao Gomes (61.), Rodrigo Gomes (90+8.)
Március 1., vasárnap
15:00, Brighton&Hove Albion – Nottingham Forest
15:00, Fulham FC – Tottenham Hotspur
15:00, Manchester United – Crystal Palace
17:30, Arsenal – Chelsea
Forrás: MTI
Írta a JochaPress