2026. március 16. hétfő | Ma Kristóf névnap van, holnap Henrietta névnap lesz. | Árfolyam: EUR: 391,48 Ft +3,94 ▲ USD: 341,13 Ft +5,51 ▲

Szántosi Dávid, Varga Botond páros harmadik lett, András Csaba egyesben elődöntős – WTT Feeder Varazdin

A férfi párosoknál a Szántosi, Varga fiatal kettős bravúros harmadik helyet szerezte meg, miután az elődöntőbe kerülésért 3:1-re nyertek a szlovénok ellen. Később az a francia páros állította meg őket, akik a negyeddöntőben búcsúztatták az András Csaba, Ban Ivor párt. 

Egyesben András Csaba nagyszerű teljesítményt nyújtott, előbb a koreai Woo ellen győzött öt szettes mérkőzést követően, majd a legjobb négy közé a spanyolok kiválóságával – Alvaro Robles – csapott össze. A magyar játékos kezdte jobban a mérkőzést miután rögtön 2:0-s előnyre tett szert. Robles csak döntő szettre tudta menteni a találkozót, a végjátékot szoros küzdelemben András Csaba sikerét hozta, ezzel ott van a holnapi elődöntőben. 

Az ellenfele a szintén spanyol származású Juan Perez lesz, az összecsapásra a reggeli órákban kerül sor. 

WTT Feeder – Varazdin

Férfi egyes főtábla – 3. forduló (R16)

András – Woo (koreai) 3:2 (-10, -8, 3, 6, 9)

Férfi egyes főtábla – negyeddöntő (R8)

András – Robles (spanyol) 3:2 (8, 5, -9, -7, 10)

Férfi egyes főtábla – elődöntő (R4)

András – Perez (spanyol) már. 16. 11:45 T1

Férfi páros – negyeddöntő (R8)

András/Ban (horvát) – Dorr/Bourrassaud (francia) 1:3 (6, -4, -5, -6)

Szántosi/Varga – Hribar/Kozul (szlovén) 3:1 (5, -9, 9, 11)

Férfi páros – elődöntő (R4)

Szántosi/Varga – Dorr/Bourrassaud (francia) 0:3 (-5, -12, -3)

Korábban:

Férfi egyes főtábla – 2. forduló (R32)

András – Lillo (spanyol) 3:1 (8, -8, 7, 6)

Férfi egyes selejtező csoport

Szántosi – Franco (spanyol) 1:3 (-7, -9, 9, -6)

Szántosi – Massart (belga) 3:2 (10, 9, -9, -2, 6)

Varga – Podobnik (szlovén) 3:1 (5, 8, -9, 13)

Varga – Brard (francia) 0:3 (-3, -8, -5)

Férfi páros – 1. forduló (R16)

András/Ban (horvát) – Dutta/Palkhivala (indiai) 3:0 (2, 6, 7)

Szántosi/Varga – Kim/Kwon (koreai) 3:2 (-9, 9, -8, 9, 3)