Scheidler Géza sportszakmai igazgató szerint Molnár Attilának egyértelműen a döntőben van a helye 400 méteren, ott pedig akár a tavalyi negyedik helyezésénél is jobbat érhet el a péntektől vasárnapig tartó toruni fedettpályás atlétikai világbajnokságon.

A szakember hétfőn az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában a közelgő vb-n szerepelő magyar csapatról és az esélyekről elmondta, az egy éve Nancsingban egyéniben negyedik Molnártól lehet a legjobb eredményt várni Lengyelországban.
Scheidler úgy véli, az FTC klasszisa az utóbbi időben bizonyította, hogy az alkalmazkodóképessége remek.
Molnár ugyanis ősszel edzőt váltott, Hollandiába költözött, ahol Femke Bolék csoportjában, a svájci Laurent Meuwly irányításával készül, első versenyén pedig, február elején Ostravában 45.01 másodperces Európa-csúccsal tudott nyerni.
„Ismerve Attilát és ismerve az edzőjét, biztos, hogy ők nagyon magasra teszik a mércét” – mondta Scheidler Géza, jelezve, igaz ez úgy is, hogy fedettpályán nemcsak a futógyorsaság dönt, mert küzdeni is kell a bevágás miatt.
„Itt ezért bármi előfordulhat, de azt gondolom, hogy neki mindenféleképpen a döntőben van a helye, ott pedig Attila biztos, hogy egy magasabb célt tűz ki magának, mint amit a tavalyi nancsingi vb-n elért.”
A kínai világbajnokságon a férfi 4×400 méteres váltó bronzérmet nyert, erre azonban most kevés az esélye a stafétának, mivel már korábban döntés született arról, hogy Molnár váltóban nem fut. A táv másik kiemelkedő hazai alakja, Enyingi Patrik pedig a nyíregyházi országos bajokság óta kisebb combhajlítósérüléssel küzd, és nem akarják megkockáztatni a szereplését.
Torunban Molnár Attila és a férfi váltó mellett a 60 gátas Kozák Luca és Eszes Dániel, illetve 60-on a friss országos csúcstartó Illovszky Dominik és az ötpróbázó Szűcs Szabina szerepel.
(MTI)
Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában
Írta a JochaPress