Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott.


Mindkét magyar válogatott futballista végig játszott, ahogyan a túloldalon Sallai Roland is. Először fordul elő, hogy három magyar is egyszerre volt pályán BL kieséses szakaszban adott mérkőzésen.
Szoboszlai Dominik a 25. percben egy szöglet után 15 méterről kapásból lőtt a hálóba, ezzel szerzett vezetést a házigazdáknak. Mohamed Salah büntetőjét a török kapus kivédte az első félidő ráadásában, Wilfried Singo találatát pedig les miatt nem adták meg a második félidőben.
A Liverpool a címvédő Paris Saint-Germainnel találkozik a negyeddöntőben.
A Bayern München a vártnál is nagyobb, 10-2-es összesítéssel búcsúztatta az Atalantát. A hazai visszavágón Harry Kane kétszer volt eredményes, ezzel ő lett az első angol futballista, aki elérte az ötven gólt a Bajnokok Ligájában. A nyolc között a bajorok a Real Madriddal játszanak.
A Tottenham Hotspur 3-2-re nyert az Atlético Madrid ellen – ez volt az észak-londoniak első győztes meccse idén -, ennek ellenére a spanyolok jutottak tovább és az FC Barcelona vár rájuk a nyolc között.
A Barcelona 7-2-re legyőzte a Newcastle Unitedet
A vendégeknél a svéd válogatott támadó, Anthony Elanga 26 Premier League-, két FA Kupa- és kilenc BL-mérkőzést játszott ebben az idényben, de egyetlen gólt sem szerzett.
A mostani meccs első félidejében azonban kétszer is betalált, mindkétszer egyenlített, mivel Raphinha és a 18 éves, élete első BL-gólját megszerző Marc Bernal is vezetést szerzett a hazaiaknak.
Sőt a katalán együttes a szünet előtt harmadszor is előnybe került, mégpedig Lamine Yamal büntetőjével. Az ugyancsak 18 esztendős támadó ezzel beállította Kylian Mbappé rekordját, vagyis a 19. születésnapja előtt már tíz gólt szerzett a Bajnokok Ligájában.
A második játékrész elején Fermín, illetve a 37 éves Robert Lewandowski duplájával a Barcelona eldöntötte a továbbjutást. A mérkőzést Raphinha zárta keretbe, a brazil támadó szerezte az első és az utolsó gólt is.
A Barcelona a nyolc között az Atlético Madridal játszik. Érdekesség, hogy a két gárda ebben a szezonban már háromszor játszott egymás ellen, és így újabb három Barca-Atleti párharc következik.
A La Ligában december 2-án a Barcelona hazai pályán 3-1-re nyert az Atlético Madrid ellen.
A Copa del Rey elődöntőjében a madridiak 4-0-ra nyertek a Barca ellen, majd a visszavágón a katalánok nyertek 3-0-ra, így elveszítették a párharcot.
A bajnokságban április 4-én az Atlético Madrid látja vendégül a Barcelonát, majd következhet a két BL-negyeddöntő.
A Bajnokok Ligájában 2016-ban rendeztek utoljára Barcelona-Atlético Madrid párharcot. A negyeddöntő elő mérkőzésén a katalánok 2-1-re nyertek hazai pályán, Fernando Torres szerzett vezetést a vemdégeknek, ám Luis Suarez duplájával fordított a Barcelona.
A visszavágón Antoine Griezmann duplázott, így az Atlético Madrid jutott be az elődöntőbe.
UEFA Bajnokok Ligája
Nyolcaddöntő, visszavágó:
Liverpool FC – Galatasaray 4-0 (1-0)
Gól: Szoboszlai Dominik (25.), Hugo Ekitike (52.), Ryan Gravenberch (53.), Mohamed Salah (62.)
Továbbjutott: a Liverpool, 4-1-es összesítéssel.
Bayern München – Atalanta 4-1 (1-0)
Gól: Harry Kane (25., 54. – az elsőt tizenegyesből), Lennard Karl (56.), Diaz (70.), illetve Lazar Samardzic (86.)
Továbbjutott: a Bayern, kettős győzelemmel, 10-2-es összesítéssel.
Tottenham Hotspur – Atlético Madrid 3-2 (1-0)
Gól: Randal Kolo Muani (30.), Xavi Simons (52., 90. – a másodikat tizenegyesből), illetve Julián Álvarez (47.), David Hancko (75.)
Továbbjutott: az Atlético Madrid, 7-5-ös összesítéssel.
FC Barcelona – Newcastle United 7-2 (3-2)
Gól: Raphinha (6., 72.), Marc Bernal (18.), Lamine Yamal (45+7. – tizenegyesből), Fermín (51.), Robert Lewandowski (56., 61.), illetve Anthony Elanga (15., 28.)
Továbbjutott: a Barcelona, 8-3-as összesítéssel.
A negyeddöntő párosítása:
Paris Saint-Germain – Liverpool FC
Real Madrid – Bayern München
FC Barcelona – Atlético Madrid
Sporting CP – Arsenal
Az első mérkőzéseket április 7-én és 8-án, a visszavágókat egy héttel később rendezik
Forrás: MTI / UEFA
Az Arsenal, a címvédő Paris Saint-Germain, a Real Madrid és a Sporting CP is a nyolc között
Írta a JochaPress