
Több súlycsoportban már kialakult az elődöntő párosítása, mások még be sem mutatkoztak a debreceni ringben – újabb 54 meccsel folytatódott az idei Bocskai.
Ikertestvére, az 54 kilós Laura után Horváth Kármen (51 kg) is vereséggel kezdett az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban, miután pontozással alulmaradt a walesi Niamh Brookesszal szemben. Eb-bronzérmesünk, a kőszegi Lakotár Hanna is egy walesivel találta magát szemben, és Helen Jones ellen minden tudására szükség volt, ugyanis a rivális elvitte az első menetet. Finesz Ernő tanítványa azonban valamennyi pontozónál megfordította a mérkőzést, és bejutott a négy közé.
Az 57 kilós vecsési Szűcs Szabina kemény volt és pontos, ő az U23-as Eb-n is induló honfitársnőjét, Hippeler Pannát verte meg második menetes döntő fölénnyel, miután többször is számoltatott rá.
A BVSC-Zugló 2024-es Eb-döntőse, a 70 kilós Lakos Regina a francia Andrea Badin ellen igazán hullámzó meccset vívott, szerencsére a végén felé billent a mérleg nyelve, és a keddi nyitó nap számtalan 3:2-es veresége után végre egy ilyen arányú magyar sikernek örülhettünk.
Azon a belgrádi Európa-bajnokságon Virbán Gábor (55 kg) is ott állt a dobogón, a harmadik fokán, és elsőre igazán rágós falat jutott neki a Bocskain: az ukrán Jelmir Nabijev. A Honvéd harmatsúlyú bajnoka nem bízott semmit a véletlenre, végig dominált, és egyhangú pontozással nyert. Mivel erőnyerőként kezdett, ezzel máris elődöntős
Az egyik nyíregyházi 65 kilós, Kovács Richárd épp a minap döntött úgy, hogy nem vállalja a szövetség által támasztott válogatott felkészülést, és abbahagyja az amatőr bokszot, de Nagy Lajos edző paklijában ebben a súlycsoportban van még egy bajnok, Petrimán Milán, aki könnyed bunyóval, simán legyőzte Tóth-Szabó Vilmost. Ezzel még csak a nyolc között jár, mivel itt 21-en mérlegeltek! 85 kg-ban a BVSC-s Kovács Pál nagy győzelmet aratott (3:2-re!) az ausztrál Jeffrey Dale ellen, a PVSK-s Bátori Mihály pedig Sallai Márkot verte meg – ahogyan halad előre a torna, egyre kevesebb magyar–magyar csatára kerül persze sor. Mindketten ott vannak a négy között.
Csütörtökön már minden meccsen az éremért, több súlycsoportban a döntőért küzdenek – élesednek a csaták Debrecenben.