A magyar bajnok MÁV Előre Foxconn ezüstérmet szerzett a férfi röplabda Közép-európai Ligában, miután az eszéki négyes döntő szerdai fináléjában 3-2-re kikapott a házigazda MOK Mursa Osijek csapatától.

A két együttes januári, zágrábi összecsapását a horvátok nagy csatában, 3-2-re nyerték meg, a keddi elődöntőben pedig a döntős rivális 3-1-re verte a szintén horvát, végül bronzérmes HAOK Mladost Zagrebet.
A szerdai finálé első szettjében előbb 11-10, majd 19-15 után volt egy többpontos szériája a horvát együttesnek, amire a MÁV Előrétől csak egyszer érkezett válasz. A hazaiak pontosabban támadtak és jobban fogadtak, elsősorban ennek a két játékelemnek köszönhették részsikerüket.
A második játszmának Pesti Marcell ászai adták meg az alaphangot, de az eszékiek a csapatkapitány Leo Andric jó támadásaira alapozva hamar fordítottak. A játékrész derekán aztán a társaktól érkeztek az extrapontok is blokkból illetve nyitásból, a fehérváriak pedig ezt követően már az időkérésük, illetve cseréjük ellenére is csak egy pontra tudták csökkenteni a hátrányukat.
A harmadik etapot nagyszerűen kezdte az immáron a válogatott Kecskeméti Bálinttal felálló magyar bajnok, Szabó Vilmos ásza után 5-1-re, majd Ambrus Bence centerpontjaival 14-8-ra elhúzott.
A házigazda azonban nem adta fel, egy remek sorozattal mínusz egyre felzárkózott, de fehérvári szempontból a legjobbkor érkeztek az argentin Karim Luna Slaibe sáncai: a MÁV Előre szépített összesítésben.
A negyedik szettben a magyar együttes első hét pontjából ötöt az ellenfél hibáinak köszönhetett, s mivel a folytatásban önerőből is eredményesek tudtak lenni a fehérvári játékosok – különösen Kecskeméti és Pesti volt elemében -, így előnyüket folyamatosan növelve simán megnyerték a játékrészt és 116 perc után kiegyenlítettek összesítésben.
A rövidített felvonás rajtjánál alaposan „beragadtak” Pestiék, akiknek sorozatban három kapott blokk után 0-6-ról kellett megpróbálniuk visszakapaszkodniuk úgy, hogy az argentin vezetőedző, Omar Pelillo ekkorra már mindkét időkérési lehetőségét elhasználta.
A folytatásban ugyan minimálisan közelebb tudott zárkózni ellenfeléhez a MÁV, a bravúros fordítás azonban nem jött össze, így 142 perc után kezdődhetett a hazai örömünnep.
A mérkőzés legeredményesebb játékosa a 24 pontos Andric volt, a magyaroktól Pesti 17 pontot szerzett.
A regionális sorozat mostani idényében a MÁV-on kívül két-két horvát és montenegrói, valamint egy osztrák és szlovén csapat szerepelt, a korábbi bajnokok közül jelenleg csak az Aich/Dob vesz részt.
A férfiak között ez volt az első magyar döntős szereplés a regionális sorozatban, a nőknél a Békéscsaba háromszor, a Vasas pedig egyszer diadalmaskodott, míg a jogelődnek számító Interligát az Eger 1995 és 1997 között háromszor, a Nyíregyháza pedig 2000-ben nyerte meg.
Férfi röplabda Közép-európai Liga, döntő
MOK Mursa Osijek (horvát) – MÁV Előre Foxconn 3-2 (21, 20, -21, -14, 11)
Eszék, 530 néző. Vezette: Bernard Valentar (szlovén), Miroslav Jurácek (szlovák)
MOK Mursa Osijek: Buzdugan 20, Stojkovic 1, Andric 24, Dirlic 5, Sunjo 12, Bakonji 6. Csere: Busak Vidakovic (liberó), Grgic, Jakovac 5, Skugor, Marinic 1.
MÁV Előre Foxconn: Ambrus 7, Szabó V. 4, Zvicer 8, Luna Slaibe 11, Pesti 17, Ljaftov 6. Csere: Takács M., Szentesi (liberó), Bandi B., Oldani 1, Péter A., Szávai 2, Kecskeméti 6, Varga P. 3.
Forrás: mavelore.hu / MTI
Két év után ismét Kaposvár-Vasas döntőt rendeznek
Írta a JochaPress