Gálfi Dalma és Bondár Anna is kikapott és kiesett csütörtökön, a 9,4 millió dollár összdíjazású miami kemény pályás tenisztorna női versenyének első fordulójában.

A világranglistán 87. Gálfi Dalma – aki hétfőn a selejtezőben lett volna érdekelt, azonban egy visszalépés után a főtáblára került – a ragsorban 154., amerikai Elvina Kalieva ellen lépett pályára, aki sokkal jobban kezdett nála. A találkozó első játszmájában a magyar sportoló 1:2-nél elveszítette adogatójátékát, a hátrányát pedig nem tudta ledolgozni, így 47 perc után 6:3-ra elbukta a szettet.
A folytatás sokáig hasonlóan alakult, a 22 éves hazai teniszező gyorsan brékelt és úgy tűnt, magabiztosan nyeri majd a találkozót, ám 4:3-as vezetésénél Gálfi visszavette a szervát. Ezek után a játszma hajrája kissé kaotikusan alakult, a magyar játékos ugyanis 5:5-nél ismét elbukta szerváját, Kalieva „cserébe” nem tudta kiszerválni a meccset. Következett így a rövidítés, melyben 5-5-ig fej fej mellett haladtak a felek, a következő két pont megnyerésével azonban Gálfi Dalma egyenlíteni tudott.
A döntőszett a második tükörképe volt, mivel ebben a magyar brékelt a harmadik játékban, 4:3-nál riválisa visszavette a szervát, 5:5 után pedig Gálfi hiába brékelt, képtelen volt kiszerválni a mérkőzést.
A rövidítésben egymás hibáiból éltek a játékosok, akik között az döntött, hogy Kalieva hat adogatásából „csak” négyet bukott el, Gálfi hatból ötös negatív mérlegével szemben. A találkozó maratoni hosszúságúra nyúlt, ugyanis Kalieva 3 óra 19 perc játék után fogadhatta magyar riválisa gratulációját.
Bondár Anna (65.) az orosz Anasztaszija Zaharovával csapott össze, akivel korábbi két meccsük közül egyet megnyert, egyet pedig elveszített. Ezúttal a találkozó első játszmájában egyik teniszező sem tudta szerváját stabilizálni, Bondár viszont csupán két adogatójátékát veszítette el, háromszor pedig el tudta venni ellenfeléét, ezzel 7:5-re nyerte a szettet.
A második játszma elején is rengeteg volt a hiba, 2:2-ig brékekkel jutottak el a felek, majd kiegyensúlyozottabbá vált mindkét játékos, de a végjátékban az orosz volt a jobb és 6:3-mal egyenlített. A döntő játszmában aztán már egyértelműen Zaharova akarata érvényesült, Bondár egyetlen játékot tudott csak nyerni és végül 2 óra 23 perc után veszített.
Miamiban a férfiaknál Marozsán Fábián és Fucsovics Márton szerepel a főtáblán.
Miami Open presented by ITAÚ
Női egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Elvina Kalieva (amerikai) – Gálfi Dalma 6:3, 6:7(5), 7:6(5)
Anasztaszija Zaharova (orosz) – Bondár Anna 5:7, 6:3, 6:1
(MTI)
Írta a JochaPress