A magyar válogatott Kerkez Milos szerint a Liverpool FC minden játékosa hihetetlen mentalitással és energiával futballozott szerdán, ennek is köszönhető, hogy 4-0-ra legyőzték a Galatasarayt a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóján, és továbbjutottak.

Az angol bajnoki címvédő klub honlapján a hátvéd úgy nyilatkozott, az egyik legjobb teljesítményüket nyújtották a mostani idényben
„Minden játékos hihetetlen mentalitással és energiával játszott. Sokkal jobban teljesítettünk a párharcokban, a gyors támadásokban és a lecsorgó labdák megszerzésében, sok volt a szerelés, ráadásul egyből támadásba lendültünk” – magyarázta.
A hazaiak Szoboszlai Dominik, Hugo Ekitike, Ryan Gravenberch és Mohamed Szalah góljaival győzték le Sallai Roland csapatát, és 4-1-es összesítéssel jutottak a negyeddöntőbe, ahol a címvédő Paris Saint-Germain vár rájuk.
Kerkez szerint nagyszerű energia volt a csapatban, a jó teljesítményükkel lázba hozták a szurkolóikat, ők pedig felpörgették a játékosokat. Hozzátette: ilyesmit még soha nem érzett a Bajnokok Ligájában, ezért igazán különleges volt számára a szerda este.
A Liverpool nagyobb különbséggel is nyerhetett volna, de Mohamed Szalah büntetőjét a török kapus kivédte az első félidő ráadásában, Wilfried Singo találatát pedig les miatt nem adták meg a második felvonásban.
A magyar válogatott futballista megjegyezte: rengeteg lehetőségük volt és nagyon jól védekeztek, nem adtak sok esélyt az ellenfelüknek, hogy helyzeteket dolgozzon ki.
„Tökéletesen végrehajtottuk a tervet, remek este volt” – fűzte hozzá.
A mezőny legjobbjának megválasztott Szoboszlai Dominikot úgy jellemezte: magabiztos, sokat segít a társainak, sokat fut és nyomást gyakorol az ellenfélre. Nagyon fontos tagja a csapatnak, mert magával ragadja a többieket.
Kerkez elárulta, már beszéltek róla, hogy Budapesten lesz a Bajnokok Ligája-döntő, és különleges érzés lenne számára éppen a Puskás Arénában pályára lépni egy ilyen rangos találkozón, de mérkőzésről mérkőzésre kell haladniuk.
„Ha úgy játszunk, mint szerda este, ezzel a mentalitással és ezzel a bátorsággal, akkor szerintem nagyon jó csapat vagyunk, és nagyon nehéz legyőzni minket” – közölte.
Szoboszlai Dominikot választotta az európai szövetség a mérkőzés legjobbjának a Liverpool-Galatasaray labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágója után
A magyar válogatott csapatkapitánya a 25. percben szerzett vezetést szerda este, a húszszoros angol bajnok végül 4-0-ra győzött és 4-1-es összesítéssel ejtette ki a Sallai Rolanddal felálló török együttest, a negyeddöntőben pedig majd a címvédő Paris Saint-Germainnel játszik áprilisban.
„Ezt a mentalitást a szombati, Brighton elleni bajnokira át kell mentenünk, mert az is fontos meccs lesz, utána pedig sokan elmegyünk a válogatottainkhoz”
– nyilatkozta a 25 éves középpályás a TNT Sports csatornának a mérkőzést követően, majd kitért a PSG elleni párharcra is.
„Néztem a Chelsea elleni meccsüket, és elmondhatom, hogy nem lettek rosszabbak tavaly óta, de mi is megmutattuk már, hogy bármire képesek vagyunk”
– fogalmazott a Galatasaray elleni mérkőzés legjobbjának választott játékos.

A sportcsatorna szakkommentátora az a Steven Gerrard, aki 1998 és 2015 között 504 mérkőzésen 120 gólt szerzett a Liverpool labdarúgójaként. A mérkőzés után a riporter a 114-szeres angol válogatott labdarúgóhoz hasonlította Szoboszlai játékát.
„Gyerekkoromban néztem, ahogy játszik, és most én is a nyolcas mezt viselem a Liverpoolban. Hihetetlen érzés, egy klublegenda, de nincs más mondanivalóm, egyszerűen csak örülök, hogy ebben a klubban játszhatok”
– szerénykedett Szoboszlai, ellenben Gerrard hangsúlyozta, mekkora hiba, hogy a magyar légiós gyakran jobb oldali hátvédként futballozik.
„A Liverpoolnak be kell fejeznie, hogy változtatgassa Szoboszlai posztját. Igazi vezéregyéniség, akinek a középpályán a helye”
– mondta, és kiemelte, hogy a Galatasaray elleni első gólt is a középpályás pozícióból szerezte, mégpedig bal lábbal.
„Láttam, ahogy közelít felém a labda, reagálnom kellett, mert nagyon közel voltak a védők. Úgy tűnik, nem csak jobb lábam van”
– vette vissza a szót Szoboszlai, majd hozzátette, nem igazán érdekli, mikor és hogyan szerez gólt, csak a csapat sikere miatt boldog.
Brightonba látogat a bajnoki címvédő Liverpool az angol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában
A Vörösök szerdán meggyőző fölénnyel, 4-0-s hazai sikerrel ejtették ki a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a Sallai Rolandot is foglalkoztató török Galatasarayt, sok idejük azonban nincs pihenésre, mert szombat kora délután már Brightonban vendégszerepelnek.
A 12. helyen álló ellenfél a legutóbbi négy bajnokijából háromszor nyert, így jó formában várja a liverpooliakat, akik február közepén az FA Kupában egy sima, 3-0-s sikerrel jutottak tovább az egymás elleni csatából. Intő jel lehet azonban az ötödik helyezett, BL-főtáblás szereplésért küzdő Vörösök számára, hogy az előző idény végén – igaz, tét nélküli összecsapáson – 3-2-re kikaptak mostani vendéglátójuktól.
A szerdai BL-találkozót a meccs legjobbjának megválasztott, gólt szerző Szoboszlai, valamint Kerkez is végigjátszotta, nagy kérdés, hogy Slot mennyire meri majd rotálni a csapatát annak fényében, hogy a Liverpoolnak minden pontra égető szüksége van a bajnoki hajrában, ha ősztől is az elitsorozatban kíván szerepelni.
A mezőny másik „magyaros” klubja, a tíz bajnoki óta veretlen Bournemouth a forduló pénteki nyitómeccsén a hozzá hasonlóan remek formában lévő, az utolsó tíz bajnokit figyelembe véve a legtöbb, 23 pontot gyűjtő Manchester Unitedot fogadja. Tóth Alexék sorozatban négy döntetlennél járnak a PL-ben, de a harmadik helyen álló és BL-főtáblás szereplésre hajtó MU is szárnyal Michael Carrick vezetőedzői kinevezése óta.
A Vörös ördögöknek mostanában nem ment jól a Bournemouth ellen, ugyanis négy tétmérkőzés óta nyeretlenek mostani riválisukkal szemben. Legutóbb decemberben emlékezetes, 4-4-es döntetlent játszottak egymással az Old Traffordon. A télen a Ferencvárostól szerződtetett, válogatott Tóth a legutóbbi négy meccsen mindössze hat percet kapott edzőjétől.
A bajnoki címért küzdő csapatok, a listavezető Arsenal és a második Manchester City ezen a hétvégén nem lép pályára a bajnokságban, ugyanis vasárnap 17.30 órától egymás ellen vívja a Ligakupa döntőjét. Az élmezőny többi együttese közül a negyedik Aston Villa a kiesés elkerüléséért küzdő West Ham Unitedet fogadja, a klubvilágbajnok, jelenleg hatodik Chelsea pedig a két hellyel mögötte álló Everton vendége lesz.
Premier League, 31. forduló
Március 20., péntek
21:00, AFC Bournemouth – Manchester United
Március 21., szombat
13:30, Brighton&Hove Albion – Liverpool FC
16:00, Fulham FC – Burnley FC
18:30, Everton – Chelsea
21:00, Leeds United – Brentford FC
Március 22., vasárnap:
13:00, Newcastle United – Sunderland
15:15, Aston Villa – West Ham United
15:15, Tottenham Hotspur – Nottingham Forest
Forrás: MTI
Szoboszlai szerezte az első gólt a Galatasaray ellen
Írta a JochaPress