Először rendezett a Magyar Vívó Szövetség paravívó világkupát, az esemény több mint két évtized után tért vissza Budapestre. Ráadásul arra a helyszínre, ahol 2013-ban rendeztük az integrált, ép és kerekesszékes világbajnokságot. Arról, hogy miként látják a körülményeket a külföldi résztvevők, érdemes megnézni az erről szóló videónkat a Facebook oldalunkon. Arról, hogy miként látja mindezt Szekeres Pál, olimpiai bronzérmes tőröző és paralimpiai bajnok, a sportág nemzetközi szervezetének (IWAS) elnöke így nyilatkozott honlapunknak.

„Nagyszerű érzés, hogy egy ilyen fantasztikus helyszínre térhet vissza tizenhárom év után a kerekesszékes vívás. Van egy szokásom, lehet, hogy nem kell büszkének lennem erre… Az első versenynap délelőttjén nem szoktam bemenni a csarnokba, mert annyi panasz özönlik rám, többnyire indokolatlanul, hogy azokat inkább meghagyom a szervezőknek. Most szándékosan itt voltam korábban, kíváncsi voltam a reakciókra. Leginkább csak gratuláltak, mini világbajnokságról beszéltek, ami egyébként a mezőny erőssége okán is helytálló. Úgyhogy: jó érzés és büszkeség ismét itt, a BOK Csarnokban.”

A büszkeség a versenynapot követően is indokolt – a nyitónapi eredmények okán. A férfi tőr A kategóriában a paravívás egyik magyar klasszisa, Osváth Richárd sérülten vállalta az indulást. A könyökét fájlalta, és éppen Szekeres Pál mesélte el, hogy ez mennyire akadályozza őt az egyik kedvenc akciójában, a dobott szúrásokban. Benne volt az is a pakliban, hogy Beliczay Sándor tanítványa visszalép a versenytől, ám ehelyett érem lett a vége! A 16 közé jutásért nagyon szoros meccsen nyert Ricsi, utána viszont fölényes, 15:4-es győzelemmel jutott a legjobb négy közé. Ezzel kimaxolta a napot a magyar, ám az elődöntőben is helytállt, 10:15-re kapott ki a török Akkayától. Nagyszerű bronzérme után így nyilatkozott honlapunknak: „Reggel tényleg nem gondoltam azt, hogy végigvívom ezt a napot. A pisai világkupa óta nem sokat tudtam edzeni a könyököm miatt, ma egyre jobban bemelegedtem, örülök ennek az eredménynek, nagyon. Most úgy érzem, kardban is el tudok indulni, szeretnék ott is jól szerepelni.”
A nap további versenyszámaiban Krajnyák Zsuzsi szerepelt a legjobban a magyarok közül. A női párbajtőr A kategória nyolcaddöntőjében a rá jellemző küzdeni tudással zárkózott francia ellenfelével szemben, ám a végén nem sikerült fordítania, egy tussal kikapott.
A paravívó vk pénteken a férfi párbajtőr és a női kard versenyekkel folytatódik, hajrá, magyarok!
Paravívó világkupaverseny, Kaposvári Zsolt emlékverseny, BOK Csarnok.
Férfi tőr egyéni, A kategória, 49 induló. Végeredmény: 1. Emanuele Lambertini (olasz), 2. Hakan Akkaya (török), 3. Osváth Richárd (edző: Beliczay Sándor és Szirmai Benedek) és Li Hao (kínai), …20. Zsolnai Sándor, …38. Bujdosó Sándor, …44. Forgács Péter, …47. Rostás László és László Bence, …49. Soós Bence.
Női párbajtőr egyéni, B kategória, 27 induló. Végeredmény: 1. Julia Markowska (olasz), 2. Alekszandra Ilminszkaja (orosz), 3. Karolina Strawinska (lengyel) és Tong Nga Ting (hongkongi), …23. Csornai Liliána, …26. Zsombok Helga, 27. Farkas Mónika.
Női párbajtőr, A kategória, 32 induló. Végeredmény: 1. Zsu Hszufeng (kínai), 2. Bian Jing (kínai), 3. Clemence Delavopiere (francia) és Judith Rodriguez Menendez (spanyol), …10. Krajnyák Zsuzsanna, …29. Pongrácz Zoé, 30. Darázs Blanka, 31. Bóczán Fanni, 32. Fülöp Eszter.
Férfi tőr egyéni, B kategória, 25 induló. Végeredmény: 1. Dimitri Coutya (brit), 2. Michele Massa (olasz), 3. Oleg Naumenko (ukrán) és Jovane Guissone (brazil), …12. Gergely István, …25. Kovács Márton.