Molnár Attila a hatodik helyen végzett 400 méteres síkfutásban szombaton a toruni fedettpályás atlétikai világbajnokságon.

A február elején 45.01 másodperccel Európa-csúcsot futó magyar versenyző pénteken a délelőtti előfutamból másodikként lépett tovább, majd este futamgyőztesként biztosította helyét a másnapi fináléban, 45.81 másodperccel, a hatodik idővel.
A szombati döntőt formabontó módon két négyfős futamban bonyolították le, Molnár az elsőbe, az idők alapján a gyengébbe került.
Az ősz óta Femke Bolékkal, a svájci Laurent Meuwly irányításával készülő magyar futó a hatos pályáról rajtolt, de csak a második helyen tudott bevágni, mivel a mögötte induló amerikai Chris Robinson már a táv elején ráfutott és megelőzte.
A másik két versenyző nem volt veszélyes a magyar Európa-bajnokra, aki nem tudta befogni a váltóban világbajnok amerikait és 45.71 mp-cel másodikként ért célba.
A helyezéséhez meg kellett várni a második döntős futamot, Molnár ideje alapján sejteni lehetett, hogy nem tud dobogóra kerülni.
A második négyesben kapott helyet ugyanis a világcsúcstartó amerikai Khaleb McRae és a kanadai Christopher Morales-Williams, akinek 44.49 mp-es eredményét – ami a világ legjobbja – a rajtgép miatt nem hitelesítették rekordként.
McRae nagyon meghúzta a táv első felét, biztosan vezetett, az utolsó métereken azonban lelassult, a 19 éves kanadai pedig szépen hajrázva megelőzte őt. Morales-Williams 44.76-tal, új vb-csúccsal nyert, McRae 45.03-mal lett második.
Ebből a futamból került ki a harmadik és az ötödik is, a trinidadi Jereem Richards 45.39 mp-et, Molnár csapattársa, a cseh Tomas Horák pedig 45.70-et ért el.
Molnár Attila két éve Glasgow-ban az ötödik helyen végzett, míg tavaly Nancsingban negyedikként zárt, így három egymás követő fedett vb-n futott döntőt, ami magyar atlétának korábban még nem sikerült.
(MTI)
Írta a JochaPress