
Kiválóan indult a törökországi Cappadocia küzdelemsorozata Szántosi Dávid számára. aki magabiztos játékkal verekedte át magát a selejtezőn.
Szántosi Dávidra komoly feladat várt, hiszen a főtáblára jutáshoz egyetlen nap alatt két mérkőzést is meg kellett nyernie csoportjában. Szántosi nem bízta a véletlent a sorsra, előbb a szaúd-arábiai Alshareif ellen, majd később a román Ursut ellen is magabiztos győzelmet aratott. Bár a román játékos a szettek végén próbálta szorossá tenni az állást, Szántosi 3:0-s győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben, így veretlenül, szettveszteség nélkül biztosította helyét a főtáblán.
A főtábla sorsolására még várni kell, egyikük ellenfele sem ismert még a folytatásban.
WTT Feeder Cappadocia II
Férfi egyes – selejtező csoport
Szántosi – Alshareif (szaúd-arábiai) 3:0 (6, 10, 6)
Szántosi – Ursut (román) 3:0 (8, 8, 10)
Férfi páros főtábla – R16
András/Ban (horvát) – Kahraman/Ocal (török)
Kiemelt képen: Szántosi Dávid /WTT/