A zárónap is rosszul kezdődött a riói korosztályos világbajnokságon. Ezúttal nem baleset történt, hanem betegség, amely, sajnos, bennünket érintett. A kadet egyéni párbajtőrverseny után már rosszul volt Laskawy Lili, és estére ugyanígy járt Nagy Blanka. Lilihez éjszaka orvost kellett hívni, Blanka a reggelt a junior csapatverseny helyett infúzióval kezdte a csarnokban, természetesen nem tudott vívni, de a szabályok értelmében a csapat tagja maradhatott tavalyi vb-ezüstérmesünk. Vélhetően mindketten életmérgezést kaptak, elvégre a magyarok szállodájából korábban már osztrák és izraeli vívók is hasonló tünetekkel lettek rosszul.

„Mindenki Blankáért!” – Bravó, Gréti, Laura és Lotti. Fotók: Bizzi Team
Nem is kérdés: egyik legjobbját vesztette el ezzel a női válogatott. Ám erre olyan reakció érkezett a csapattársaktól, amely már-már hollywoodi forgatókönyvbe illő, megtűzdelve Oscar-díjas alakításokkal. A lányok a nap folyamán hármasban – no meg László István és Bakodi Róbert válogatott edzőkkel a kispadon – vágtak neki a napnak. Az új csatakiáltás a „Mindenki Blankáért!” lett, és valami hihetetlen győzni akarással vágtak neki a napnak. Manapság már ritkaságszámba megy, de európai ágon jutottak el a lányok a világbajnoki döntőig. A Litvánia elleni meccs kötelezőnek számított (45:24). Aztán viszont jöttek a kontinens párbajtőr nagyhatalmai, Svájc, Franciaország és Olaszország sorrendben. Igazából, reális esélye egyiküknek sem volt a mieink ellen. Gachályi Gréti egész egyszerűen transzban vívott, a nyolcad-, illetve a negyeddöntőben aratott 45:35-ös és 45:41-es sikerben oroszlánrésze volt – Oscar díj: legjobb női főszereplő. Aztán az olaszok elleni elődöntőben a harmadik napját végigvívó, kétszeres világbajnok Horváth Lotti, és a nagyszerűen beszálló Kozma Laura vette át a stafétát – megosztott Oscar-díj: legjobb női mellékszereplő. És a 45:40-es siker már finálét ért!

Ezüstlányok: Nagy Blanka, Kozma Laura, Horváth Lotti, Gachályi Gréta.
Amelyre már a valamivel jobban lévő Blanka is leült a kispadra Kanada ellen – persze, csak szurkolni. Nyilván ez csak feldobta a társakat, ám talán a hosszú szünet okán, a kizárólag ázsiai származású kanadaiakkal szemben nem találtuk az ellenszert. A tengerentúliak végig vezetve nyertek 45:26-ra, de ez az ezüstérem akkor is emlékezetes marad a számunkra, és hatalmas gratulációt érdemel!
Így látta ezt László István válogatott edző is, aki így nyilatkozott honlapunknak: „Nehéz szavakba önteni, mennyire nagyszerű ez a társaság, rendkívül büszke vagyok rájuk, egytől egyig, beleértve természetesen Blankát. Elveszítettük az egyik kulcsemberünket, és így is remek ezüstérmet nyertünk. A kivételes csapategység mellett ehhez kellett az is, hogy mindenki rendkívül fegyelmezetten vívjon, ha kellett, akkor bekkeltünk, ha kellett támadtunk. Jelen körülmények között kivételes ezüstéremnek tartom a mostanit.”
A férfiak, ha „sztoriban” el is maradtak a hölgyektől, de a vívásukért csak a legnagyobb dicséret érheti őket is. Nem csak azért, mert egy 32:24-ről elvesztett elődöntő után képesek voltak talpra állni, majd a bronzérmért hatalmas fölénnyel győzték le Kínát 45:20-ra. Az Antal Máté, Balázs Bence, Pelle Domonkos, Taivainen Bence összeállítású válogatott egységesen, taktikusan, fegyelmezetten és lelkesen vívta végig a napot – ahogy azt kell egy junior világbajnokságon. Igazából az elődöntőig megszorítani sem tudták Peterdi András csapatát. A Chile elleni bemelegítés 44:23 lett, majd a legszűkebb győzelem, egy végig kézben tartott Kazahsztán elleni nyolcaddöntő (45:38) következett. A négyért Hongkong semmiféle akadályt nem jelentett (45:32). Majd jött az Izrael elleni elődöntő. Ott is minden úgy ment, mint a karikacsapás – két körön keresztül. A harmadik, az nem sikerült, 41:45 lett a meccs vége. És ezt követte az a bizonyos bronzmeccs, amelyen elképesztő fölénnyel nyertek a mieink, és jó volt látni, mennyire örültek ennek a harmadik helynek a jelenlévő, és egész nap lelkesen szurkoló családtagokkal együtt, akik az utolsó „Magyarok!” csatakiáltást vastapssal kísérték.

Világbajnoki bronzérmesek: Taivainen Bence, Balázs Bence, Pelle Domonkos, Antal Máté.
„Nagyon büszke vagyok a srácokra, megvallom őszintén, kicsit meg is könnyeztem ezt a bronzérmet. Rendkívüli melót tettek bele a szezon során, nem csak ők négyen, valamennyi kerettagunk. Persze, az az elődöntős tüske bennem marad egy darabig. De ahogy abból felálltak a fiúk, az kivételes volt. Negyedikek voltunk az Eb-n és a tavalyi vb-n is, megfogadták a bronzmeccs előtt, hogy dobogósok lesznek. Aztán ez lett belőle, csak a legjobbakat tudom mondani róluk, mindannyian elvégezték a feladatukat…” – nyilatkozta honlapunknak Peterdi András.

Nagyszerű férficsapatunk bronzöröme.
A két párbajtőrcsapathoz hasonlóan vastaps jár végül a magyar küldöttségnek is – elsősorban a párbajtőr szekciónak. Elvégre a zárónap után elmondhatjuk, hogy 1 arany-, 1 ezüst- és 2 bronzéremmel a legeredményesebb európai nemzetként zártuk a világbajnokságot. Szép volt, magyar vívás!
Eredmények. Kadet és junior világbajnokság, Rio de Janeiro.
Junior férfi párbajtőrcsapat, 45 induló. A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország-Chile 44:23 (Pelle +12, Antal +7, Taivainen +1, Balázs +1).
Nyolcaddöntő: Magyarország-Kazahsztán 45:38 (Pelle +4, Antal +2, Balázs +1, Taivainen 0).
Negyeddöntő: Magyarország-Hongkong 45:32 (Taivainen +6, Antal +4, Pelle +3).
Elődöntő: Magyarország-Izrael 41:45 (Balázs +2, Antal 0, Pelle -2, Taivainen -4).
A 3. helyért: Magyarország-Kína 45:20 (Taivainen +13, Antal +9, Pelle +3).
Végeredmény: 1. Egyesült Államok, 2. Izrael, 3. Magyarország (Antal Máté, Balázs Bence, Pelle Domonkos, Taivainen Bence, válogatott edző: Peterdi András, edzők: Somfai Péter, Bojti Dániel, László István, Peterdi András).
Junior női párbajtőrcsapat, 36 induló. A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország-Litvánia 45:24 (Gachályi +11, Kozma +7, Horváth +3).
Nyolcaddöntő: Magyarország-Svájc 45:35 (Gachályi +10, Horváth +2, Kozma -2).
Negyeddöntő: Magyarország-Franciaország 45:41 (Gachályi +8, Kozma -2, Horváth -2).
Elődöntő: Magyarország-Olaszország 45:40 (Horváth +5, Kozma +5, Gachályi -5).
Döntő: Magyarország-Kanada 26:45 (Gachályi -3, Horváth -6, Kozma -10).
Végeredmény: 1. Kanada, 2. Magyarország (Gachályi Gréta, Horváth Lotti, Kozma Laura, Nagy Blanka, válogatott edző: László István, edzők: László István, Peterdi András, Kovács Attila, Kovács László, Serra Bendegúz), 3. Egyesült Államok.