A címvédő Paris Saint-Germain 3-0-ra nyert a Chelsea vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének keddi visszavágóján, és a nyolc közé jutott a Real Madridhoz és az Arsenalhoz hasonlóan.

A párizsiak 5-2-re nyerték meg a párharc első mérkőzését, Londonban pedig szűk negyedóra alatt további két gólt szerezve eldöntötték a továbbjutást. A nyolc között a szerdai Liverpool-Galatasaray párharc továbbjutójával találkoznak.
A Real Madrid is háromgólos előnyből várta a Manchester City elleni visszavágót, és lényegében a huszadik percben eldőlt, hogy a tizenöt címével rekorder spanyol együttes is negyeddöntős lesz. Bernardo Silva piros lapja után ugyanis Vinícius Júnior értékesítette a büntetőt, így az angol csapatnak csak a tisztes helytállás maradt.
A brazil támadó a ráadásban duplázott, csapatársa, a sérülése után visszatérő Kylian Mbappé pedig a 69. percben állt be. A királyi gárda a szerdán sorra kerülő Atalanta-Bayern München összecsapás továbbjutójával játszik majd.
A Sporting hosszabbítás után 5-0-ra legyőzte a norvég Bodö/Glimt csapatát
A portugál csapat a 78. percben dolgozta le háromgólos hátrányát, Goncalo Inácio és Pedro Goncalves, valamint a kolumbiai Luis Suárez találatának köszönhetően.
Aztán a hosszabbítás elején az uruguayi Maximiliano Araújo gólja már a továbbjutást jelentette, a végeredményt pedig Rafael Nel állította be.
A továbbjutással a Sporting 1982 után játszhat újra negyeddöntőt.
A legkiélezettebb keddi összecsapást ugyancsak Londonban rendezték, de az Arsenal otthonában. A múlt heti, leverkuseni 1-1 után az angol csapat 2-0-ra győzött.
UEFA Bajnokok Ligája
Nyolcaddöntő, visszavágók:
Chelsea – Paris Saint-Germain 0-3 (0-2)
Gól: Khvicha Kvaratskhelia (6.), Bradley Barcola (14.), Senny Mayulu (62.)
Továbbjutott: a Paris Saint-Germain kettős győzelemmel, 8-2-es összesítéssel
Manchester City – Real Madrid 1-2 (1-1)
Gól: Erling Haaland (41.), illetve Vinícius Júnior (22., 93. – az elsőt tizenegyesből)
Kiállítva: B. Silva (20., Manchester City)
Továbbjutott: a Real Madrid kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel
Arsenal – Bayer Leverkusen 2-0 (1-0)
Gól: Eberechi Eze (36.), Declan Rice (63.)
Továbbjutott: az Arsenal, 3-1-es összesítéssel
Sporting CP – Bodö/Glimt 5-0 (1-0, 3-0, 4-0) – hosszabbítás után
Gól: Goncalo Inácio (34.), Pedro Goncalves (61.), Luis Suarez (78. – tizenegyesból), Maximiliano Araújo (92.), Rafael Nel (121.)
Továbbjutott: a Sporting, 5-3-as összesítéssel.
Forrás: UEFA / MTI
Írta a JochaPress