Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a Liverpool egygólos hátrányból kezdi a szerdai, hazai visszavágót Sallai Roland együttese, a Galatasaray ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében – az angol bajnok 2022, a török pedig 2013 után juthat be ismét a legjobb nyolc közé a legrangosabb európai klubsorozatban.

A múlt heti, törökországi első meccset a gaboni Mario Lemina hetedik percben szerzett fejesgólja döntötte el a hazaiak javára. Szoboszlai és Kerkez kezdő volt a vendégeknél, utóbbit a 60. percben lecserélték, míg a házigazdáknál Sallai a 77. percben állt be, így a három magyar válogatott játékos egyszerre nem volt a pályán.
Ami a bajnoki főpróbákat illeti, a Liverpool a hétvégén csalódást keltő döntetlent játszott a kiesés ellen küdző Tottenhammel, míg az isztambuliak 3-0-ra verték a Basaksehirt, ugyancsak hazai pályán. A Pool ötödik a Premier League-ben, a Galata pedig vezeti hazája bajnoki tabelláját.
Az európai szövetség honlapján fellelhető statisztikák alapján a Liverpool az utóbbi 16 párharcából 11-ben alulmaradt, miután elvesztette az idegenbeli első meccset, viszont amikor 1-0-ra kapott ki vendégként – 13-szor -, akkor kilencszer továbbjutott. Az utóbbi 19, Anfielden lejátszott nemzetközi kupameccse közül 15-öt megnyert, a másik négyet ugyanakkor elvesztette.
Török ellenfelet hatszor fogadott és egy döntetlen mellett ötször győzött úgy, hogy ötször nem kapott gólt. A Galatasaray angol csapatok ellen nem túl eredményes idegenben, a 12 szigetországi mérkőzése közül mindössze egyet tudott megnyerni, a 2023/24-es szezonban a Manchester United elleni csoportmeccset 3-2-re.
Ezzel együtt az európai porondon 17-szer várhatta előnnyel az idegenbeli visszavágót és 14-szer továbbjutásra váltotta kedvező helyzetét, igaz, a legutóbbi három alkalomból, amikor egygólos előnnyel utazott a második mérkőzésre, kétszer elvesztette a párharcot. Érdekes adat, hogy a török gárda az utóbbi 33 UEFA-mérkőzésén mindössze háromszor nem kapott gólt, de kétszer éppen a Liverpool ellen működött tökéletesen a védelme.
A szerdai összecsapások közül a Barcelona és a Newcastle United spanyolországi mérkőzése ígérkezik még izgalmasnak, miután a múlt heti első felvonás 1-1-es döntetlennel zárult. A hazaiak tinisztárja, Lamine Yamal mindössze egy gólra van attól, hogy beállítsa Kylian Mbappé rekordját, aki a 19. születésnapja előtt tízszer talált be a Bajnokok Ligájában.
Úgy tűnik, a Bayern München-Atalanta és a Tottenham Hotspur-Atlético Madrid csatában már az első meccsen eldőlt a továbbjutás, miután a németek 6-1-re nyertek idegenben, a spanyolok pedig 5-2-re otthon. A müncheni találkozó ezzel együtt tartogathat izgalmakat, kapusfronton ugyanis egyáltalán nem állnak jól a hazaiak.
Az első csapat három hálóőre, Manuel Neuer, Jonas Urbig és Sven Ulreich egyformán sérült, így elképzelhető, hogy az utánpótláscsapat mindössze 16 éves játékosa, Leonard Prescott vagy a 19 esztendős Jannis Bärtl kezdhet majd a kapuban, miután az U19-es együttes első számú hálóőre, Leon Klanac ugyancsak sérült. Ezzel együtt az agyrázkódás miatt kidőlt Jonas Urbig felépülése jól halad, hétfőn már ott volt a csapat edzésen, s ha százszázalékos lesz, valószínűleg az ő szerepeltetése mellett dönt Vincent Kompany vezetőedző.
Az Egyesült Államokban született, 196 centiméter magas német Prescottot egyébként óriási tehetségnek tartják, ezt mi sem jelzi jobban, mint hogy a bergamói összecsapáson és a múlt hétvégi, Leverkusen elleni bajnokin is ott ült a kispadon.
UEFA Bajnokok Ligája
Nyolcaddöntő, visszavágók:
18:45, FC Barcelona – Newcastle United (az első mérkőzésen: 1-1)
21:00, Liverpool FC – Galatasaray (0-1)
21:00, Bayern München – Atalanta (6-1)
21:00, Tottenham Hotspur – Atlético Madrid (2-5)
(MTI)
Az Arsenal, a címvédő Paris Saint-Germain, a Real Madrid és a Sporting CP is a nyolc között
Írta a JochaPress