A magyar bajnok Budapest Jégkorong Akadémia HC kétszeri hosszabbítás után 4-3-ra győzött Újpesten az Erste Liga negyeddöntőjében, így 3-2-re vezet az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.

Múlt kedden otthon és hétfőn idegenben az UTE nyert ráadásban, a közbenső két találkozón pedig az ob I aranyérmese három-három gólkülönbséggel (4-1, 7-4) diadalmaskodott.
Most a 7. percre két találattal húzott el a BJA, ám bő három perc alatt egyenlítettek a lilák, akik a második harmad elején emberelőnyben a vezetést is megszerezték.
Később Varga Arnold 3-3-ra módosította az állást. A ráadás első játékrészében szerzett egy érvénytelen gólt a házigazda, a második túlórában pedig csak 26 másodperce tartott a játék, amikor Keresztes Levente betalált.
Jason Morgan, az UTE vezetőedzője
„Csalódott vagyok az eredmény miatt. A srácok egész este keményen küzdöttek, visszajöttünk kétgólos hátrányból az első harmad végén, aztán a másodikban belőttünk egy emberelőnyt, amivel vezettünk, majd le is adtuk az előnyt egy peches megpattanó lövéssel, ami előtt elvesztettünk egy bulit a saját harmadunkban. Onnantól bárki nyerhetett volna, szerintem jobbak voltunk, többet lőttünk és több lehetőségünk is volt, de mindkét oldalon akadtak minőségi helyzetek. A hosszabbítás ilyenkor külön műfaj, egy szerencsés vagy szerencsétlen megmozdulás dönthet. Az első ráadásban volt egy meg nem adott gólunk, de hamar túlléptünk a sokkon, jól reagáltunk. Majd jött a 3-3, vagyis jött volna, de még vizes volt a jég, és talán akkor is az volt, amikor végül belevágtunk. Aztán minden gyorsan történt, a korong valahogy túljutott Mikin, a többiek pedig addigra már elkönyvelték a védést, talán azért nem is reagáltak. Ez van, ilyen a hoki, túl kell lépnünk ezen és készülni a hatodikra, azt el kell lopnunk, de egyébként is mindig meccsről meccsre haladunk, és addig nincs vége, amíg az egyik fél meg nem szerzi a negyedik győzelmet. Nem lesz egyszerű, egyre több a sérültünk, az előzőn Bogesic, ma Kiss Dani esett ki, meg kell nézni, ki milyen állapotban van, és az alapján összerakni a pénteki tervet.”
Kangyal Balázs, a Budapest JAHC vezetőedzője
„Két oldalról közelíteném meg a látottakat. Az első az, hogy mindenki, aki sporttal, vagy éppen jégkoronggal foglalkozik, az kalapot kell, hogy emeljen az összes ma játszó játékos előtt. Bár a végén nekünk volt szerencsénk, de erre a meccsre mindkét csapat büszke lehet. A másik, hogy nekem azért nagyon kedves a mai este, mert a topsorunk, Molnár, Schlekmann, Keresztes, amikor én kezdtem az edzősködést, és a Kisstadionban még nem volt tető, és a síphoz hozzáfagyott a szám, ezek a srácok már ott voltak ebben a családban. Most pedig így tudtam az első sort pályára küldeni, ez elég nosztalgikus volt, és valamit mutat abból, hogy miben vagyunk egy kicsit más, mint a többi klub.”
A hatodik összecsapást pénteken rendezik a káposztásmegyeri Vasas Jégcentrumban, és a Budapest Jégkorong Akadémia HC lezárhatja a párharcot.
A DVTK Jegesmedvék 6-4-re nyertek Debrecenben a jégkorong Erste Liga negyeddöntőjének ötödik mérkőzésén
Az ob I-ben ezüstérmes DEAC szerzett vezetést, azonban 3:07 perc alatt hárommal válaszolt a vendég DVTK, sőt a 29. percben már 4-1 volt a javára.
Gyorsan jött a szépítés, de Tóth Gergő visszaállította a háromgólos különbséget.
Nem adta fel a hajdúsági gárda, feljött 5-4-re, ám egy üres kapus gól megpecsételte sorsát.
Vaszjunyin Artyom, a DEAC vezetőedzője
„Nehéz megmondani, hogy mi hiányzott. Talán jobb felkészültség 1-2 játékostól. 5 gólt kaptunk egyéni hibákból. És ha egy ember hibázik egy hatalmasat, akkor játszhatsz bármilyen taktikával, összedől az egész. Most itt nyilván mondhatnék neveket, de fölösleges. Ha a legjobb hátvédünk ad fonákkal egy kereszt passzt, amiből gólt kapunk úgy, hogy ellenfelünknek az emberelőnyön kívül momentumok se volt és ha 1:0-ás vezetésnél történik ez, az nehéz mentálisan. Nem mindenki hozta azt, amit kellett volna. Más esetben lehet 1-2 embert lehetett volna „pihentetni”, leültetni, de a mi helyzetünkben erről szó sem lehet. Ez olyan, mint egy dominó, egy elindult és amíg 5-öt nem kaptunk addig ez a lavina nem állt meg. De, ha pozitívumot kell keresni akkor az a harmadik harmad. Ott megmutattuk, hogy tudunk így is jégkorongozni. De fegyelmezett játék nélkül, ha 15 emberünk van, minden játékosra szükségünk van. Nem lehet 15-ből 8 ember a pályán egy meccsen használva, mert mindenkire szükség van és mindenkinek felkészülve és sikerre éhesen kell és jó dolgokat csinálni.”
Vas János, a DVTK Jegesmedvék másodpedzője
„Érzelmileg az biztos, hogy egy hullámvasút volt, mind játékosoknak, mind szurkolóknak, mind edzőknek. Eléggé laposan kezdődött a mérkőzés, habár ott is szerintem az elején kontrolláltuk a mérkőzést. A lövésarányból is kiderül, hogy ez egész mérkőzésen is tudtuk az akaratunkat kivitelezni. Az emberelőny utáni kapott gól nem jött jól, de szerencsére jól reagáltuk le. Tudtuk, hogy mi a dolgunk, erre készültünk. Nyilván, mindig jó, ha az első harmadban szerzel 3 gólt, néha sikerül, néha nem. A játékosaink mindent is megtettek 60 percen keresztül, amit kértünk tőlük. Ez egy play-off, amiben vannak hibák természetesen, de itt minden azon múlik, hogy a hibákat hányszor vétjük el és a hibák után, hogy reagál a csapat. Ma az 5:3 és 5:4 után is jól reagálta le a csapat. Bíztunk magunkban, tudtuk, hogy, hogy kell mondjuk kivédekezni azt a hat és fél percet. A srácok a szívüket lelküket kitették a jégre.”
A hatodik összecsapást pénteken rendezik Miskolcon, ahol a DVTK lezárhatja a párharcot.
Jégkorong Erste Liga
Negyeddöntő, 5. mérkőzés:
UTE – Budapest JAHC 3-4 (2-2, 1-1, 0-0, 0-0, 0-1), kétszeri hosszabbítás után
Gól: Taneli Aarne Juhani Ronkainen (14.), Kiss Patrik (17.), Luka Burzan (22., emberelőnyben), ill. Molnár Bálint (4.), Banga Bándor Vilmos (7.), Varga Arnold Sándor (35.), Keresztes Levente (81.)
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3-2 a BJAHC javára.
Debreceni EAC – DVTK Jegesmedvék 4-6 (1-3, 1-2, 2-1)
Gól: Matias Varttinen (9.), Mihalik Gergő (30.), Jevgenyij Mozer (48.), Kirill Krutov (54.), ill. Jason Clarke Pineo (15.), Szathmáry Simon (17:11), Brodi Ripken Stuart (17:28, 60., a másodikat üres kapuba), Johan Henrik Marklund (29.), Tóth Gergő (35.)
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3-2 a DVTK javára.
Forrás: MJSZ
Elődöntős a Brassó és a Gyergyó, kiegyenlített a Debrecen és az Újpest
Írta a JochaPress