2026. március 20. péntek | Ma Klaudia névnap van, holnap Benedek névnap lesz. | Árfolyam: EUR: 394,30 Ft +1,47 ▲ USD: 343,20 Ft +1,61 ▲

 Marozsán Fábián kikapott az első fordulóban

Marozsán Fábián döntő játszmában, 1 óra 50 perc alatt kikapott a brazil Joao Fonsecától csütörtökön, a 9,4 millió dollár összdíjazású miami kemény pályás tenisztorna férfi versenyének első fordulójában.

A két játékos másodszor találkozott egymással, tavaly a római salakos mesterverseny nyitókörében a magyar teniszező diadalmaskodott

A csütörtöki összecsapáson az első bréklabda ugyan a világranglistán 46. Marozsáné volt, végül azonban a rangsorban 39. riválisa tudta először elvenni ellenfele adogatását (1:2). A magyar játékosnak ezt követően 5:4-nél lett volna még lehetősége visszavennie a bréket, a remekül adogató Fonseca azonban 42 perc után lezárta az első szettet.

A második szett első játékát Marozsán három bréklabdáról tudta megfordítani, sőt, 2:1-nél első alkalommal elvette riválisa szerváját (3:1), a bréket pedig magabiztos játékkal végig is vitte.

A döntő játszma elején Marozsán több ki nem kényszerített hibát vétett, Fonseca így gyorsan 2:0-s előnybe került, és a közönség néha már túlzó buzdítása mellett – a drukkerek többször is inkább a magyar próbálták kizökkenteni – már meg sem állt a győzelemig.

A brazil játékos a második fordulóban a világelső spanyol Carlos Alcarazzal csap össze.

Miami Open

Férfi egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért):

Joao Fonseca (brazil) – Marozsán Fábián 6:4, 3:6, 6:2

Gálfi Dalma és Bondár Anna is kiesett Miamiban

Írta a JochaPress