Nádasdy Anna tizenöt esztendősen, a legnagyobb tehetségek közé tartozott a tőr szakágban. Ám egy súlyos betegség közbeszólt, amelyből a hálásztelki vívó hihetetlen akaraterővel, és természetesen orvosi segítséggel kilábalt. Ugyanakkor az ép versenyzés folytatása a kezelések hatására lehetetlenné vált, viszont a kerekesszékesek között újrakezdhette a vívást.

Eleinte az U23-as korosztályban ért el sikereket, de mostanra két fegyvernemben is a világ élmezőnyébe került Gombola András és Szilassy Bence tanítványa. Pénteken kardban remekelt a BOK Csarnokban, ahol kivételes körülmények között szerepelhettek a paravívók, miként arról előző tudósításunkban beszámoltunk. Anna egyébként ezúttal kardban remekelt. A legjobb nyolcig egészen simán jutott el, kínai riválist is legyőzve, majd az éremért sem lehetett kétséges a sikere a georgiai Zadisvili ellen (15:9). Az elődöntőben az az ugyancsak georgiai Tibilasvili volt az ellenfele, aki a nyolc között másik kerekesszékes – és szintén elsősorban tőrben remeklő – klasszisunkat, Hajmási Évát győzte le. Ezzel Évi a hetedik helyen végzett, gratulálunk, az elődöntőben aztán Tibilasvili Annánál is jobbnak bizonyult 15:9-re.
Nádasdy Anna bronzérme és Hajmási Éva hetedik helyezése remek teljesítmény, gratulálunk, és ne feledjük: számukra szombaton következik az erősebbik fegyvernemük versenye…

Urr Anita, az MPB főtitkára, Csampa Zsolt, az MVSZ elnöke és Fábián László, a MOB főtitkára a díjátadók között.
A nap végén Nádasdy Anna így nyilatkozott honlapunknak: „Nagyon örülök ennek az eredménynek! Kardban már voltak bronzérmeim, és jó érzés, hogy ebben a fegyvernemben is egyre eredményesebben és stabilabban vívok. Jöhet a tőr, sokat kondizok, úgyhogy erőnléti gondjaim, remélem, nem lesznek holnap. A szokásunk ilyenkor az, hogy a verseny után iskolázom egyet a következő napi fegyvernemben, azaz jelen esetben tőrben. Úgyhogy még ma is vár rám feladat, szombaton pedig szeretnék újabb érmet szerezni!”
A további pénteki versenyszámokban nem játszottak főszerepet a mieink, férfi párbajtőr B kategóriában Gergely István végzett a 18. helyen.
A paravívó vk szombaton a férfi kard és a női tőr versenyekkel folytatódik, hajrá, magyarok!
Paravívó világkupaverseny, Kaposvári Zsolt emlékverseny, BOK Csarnok.
Férfi párbajtőr egyéni, A kategória, 53 induló. Végeredmény: 1. Piers Gilliver (brit), 2. Csen Likviang (kínai), 3. Li Hao (kínai) és Artur Juszupov (orosz), …45. Göttlinger Dániel, …51. László Bence, 52. Soós Bence, 53. Rostás László.
Női kard egyéni, B kategória, 20 induló. Végeredmény: 1. Andrea Mogos (olasz), 2. Nadia Doloh (ukrán), 3. Irma Kecsoriani (georgiai) és Julia Markowska (olasz).
Női kard, A kategória, 31 induló. Végeredmény: 1. Kinga Drozdz (lengyel), 2. Nino Tibilasvili (georgiai), 3. Nádasdy Anna (edző: Szilassy Bence) és Natalija Morkvics (ukrán), …7. Hajmási Éva (edző: Navarrete József), …31. Darázs Blanka.
Férfi párbajtőr egyéni, B kategória, 31 induló. Végeredmény: 1. Dimitri Coutya (brit), 2. Yohan Peter (francia) , 3. Olegs Garkuls-Gurevics (lett) és Jovane Guissone (brazil), …18. Gergely István.