
Az első mérkőzés után a Puskás Akadémiának kellett előremennie, míg a ciprusi gárda egygólos előnye birtokában nyugodtabban játszhatott. Ezzel szemben a találkozó kezdetétől nagyon tompán és rengeteg hibával játszottak a hazaiak, a vendégkapura semmiféle veszélyt nem jelentettek. Az Arisz Limasszol játékosai folyamatos nyomás alatt tartották a felcsúti védelmet és futószalagon jöttek a helyzetek is. A szünetben a hazai szurkolók csak annak örülhettek, hogy az eredményjelző 0-0-át mutatott.
Szünet után teljesen más felfogásban jött ki a Puskás Akadémia, amely Nagy Zsolt megpattanó lövésénél egészen közel járt a vezetés megszerzéséhez. Az Arisz sem maradt adós, több hatalmas helyzetéből csak azért nem lett gól, mert Markek Tamás rendre nagyokat védett. A 63. percben az első meccsen két gólt szerző Lamin Colley egy buta szabálytalanságért megkapta második sárga lapját, ezzel igen nehéz helyzetbe hozva csapatát.
A ciprusi gárda emberelőnyben még magabiztosabban játszhatott, a tíz emberrel küzdő hazaiak pedig kockáztatni kényszerültek és támadókat küldtek a pályára. A 77. percben Markek rossz indítását lefülelték, és ebből vezetéshez jutott a Limasszol, egy percre rá pedig eldőlt a továbbjutás kérdése. A hajrában becsületből ment előre a Puskás Akadémia, de kevés esélye volt a szépítésre.
Puskás Akadémia–Arisz Limasszol (ciprusi) 0–2 (0–0)
gólszerzők: Kvilitaia (77.), Kakullisz (78.)
továbbjutott: az Arisz Limasszol kettős győzelemmel, 5–2-es összesítéssel
A másik mérkőzésen nem kezdett nagy lendülettel a házigazda, sőt, a paksiak előrébb tolták a középpályás védekezésüket, ezzel megakadályozták, hogy a gyors maribori támadók lendületből vezethessék rájuk a labdát. Mindeközben a magyar kupagyőztes magabiztosan őrizte az első mérkőzésen szerzett egygólos előnyét, olykor pedig eljutott a hazaiak tizenhatosáig is, Tóth Barna és Hinora Kristóf próbálkozott távolról. Aztán a paksi védelem egyetlen megingását a Maribor kihasználta, és megszerezte a vezetést, Isaac Tshipamba futott el az egyedül hagyott Szabó János mellett, és jobbal a kapu bal oldalába emelt.
A második félidő veszélyes hazai támadásokkal kezdődött, de mégis Papp Kristóf egyenlített, kilőve a bal alsó sarkot. Ez megzavarta a szlovén csapatot, amely jobbára csak beívelésekkel próbálkozott, de a kapus Kovácsik Ádám rendre hárított. A vendégek egyre bátrabban futballoztak, és a kiharcolt szögletekkel értékes perceket nyertek. A hajrában Kovácsik két bravúros védéssel akadályozta meg, hogy a hazaiak újabb gólt szerezzenek, így maradt az 1–1-es döntetlen, amellyel a Paks jutott a következő fordulóba.
Maribor (szlovén)–Paksi FC 1–1 (1–0)
gólszerzők: Tshipamba (34.), illetve Papp K. (57.)
továbbjutott: a Paks 2–1-es összesítéssel