John Arthur Brabham az új-dél-walesi Hurtsville-ben nőtt fel, tizenkét évesen már fűszerárus apja teherautóit és a családi kocsit vezette. A műszaki szakiskolában folytatott tanulmányait tizenöt évesen félbehagyta és egy autószerelő-műhelyben kezdett dolgozni.
A második világháború alatt az Ausztrál Királyi Légierőnél szolgált repülőgépszerelőként, a háború után autószerelő műhelyt nyitott. Az autóversenyzéssel egy barátja révén ismerkedett meg, aki elvitte a motorpályákon tartott Speedcar gyorsasági autóverseny egyik futamára.
Elsőre nem fogta meg a versenyzés – a pilótákat őrültnek tartotta -, de abba beleegyezett, hogy versenyautót építsen barátjának. Miután az abbahagyta a versenyzést, Brabham vette át a helyét és harmadik versenyén már győzött, s hamarosan megnyerte az ausztrál bajnokságot.
1953-ban fordult figyelme a zárt aszfaltpályás versenyek felé, s ragadt rá a „Black Jack” becenév, utalva sötét hajára és „könyörtelen” vezetési stílusára.
Az európai sorozatokba 1955-ben a brit Királyi Autóklub versenyigazgatója csábította át, a Cooper gyári csapatába. Még abban az évben debütált a Forma-1-es Brit Nagydíjon, s miután a következő évben sikertelenül próbált érvényesülni egy saját versenyautóval, 1957-ben visszatért a Cooper istállóhoz.
Akkoriban szinte minden versenyautó motorja elöl volt szerelve, a Cooper viszont a vezető mögött helyezte azt el, ami javította a kormányozhatóságot. A kocsi teljesítménye azonban így sem volt elegendő az áttöréshez, Brabham első pontjait csak az 1958-as szezonban tudta begyűjteni.
A versenykocsi 1959-ben az addig használt kétliteres motor helyett két és félliterest kapott, az extra teljesítmény pedig meghozta a sikert – a szezonnyitó Monacói Nagydíjat már Brabham nyerte meg, az év végén összesítésben is az élen végzett, ezzel első ausztrál pilótaként szerzett Forma-1-es világbajnoki címet.
Az autó a következő évben is verhetetlennek bizonyult, Brabham zsinórban öt futamot nyert meg és fölényesen söpörte be újabb világbajnoki címét csapattársa, az új-zélandi Bruce McLaren előtt.
Az 1961-es szezonban viszont, amikor mindenkinek másfél literes motorral kellett indulnia, a Cooper csak bukdácsolt, Brabham pedig a szezon végén elhagyta az istállót.
A következő évben már saját csapatával, a Brabham Racinggel indult, de saját építésű autója nem volt megbízható, olykor a dobogón végzett, máskor viszont lekörözték vagy műszaki hiba miatt kellett feladnia a versenyt.
A Forma-1-es autók 1966-ra háromliteres motorokat kaptak. Míg a legtöbb gyártó tizenkét hengerrel próbálkozott, Brabham elérte motorszállítójánál, hogy nyolchengeres változatot fejlesszenek.
Az ötlet bevált, az autó jól muzsikált, Brabham a Francia Nagydíjon hat év után először nyert futamot, és a következő három nagydíjon is diadalmaskodott.
Az összetett versenyt jelentős pontelőnnyel nyerte meg, ezzel háromszoros világbajnokká vált, egyben ő lett az első pilóta, aki saját nevét viselő istállóval nyert futamot és világbajnokságot.
A következő évben még második lett csapattársa, Denny Hulme – az egyetlen új-zélandi világbajnok – mögött, ezután azonban műszaki gondok és sérülések is hátráltatták.
Utolsó futamgyőzelmét az 1970-es Dél-Afrikai Nagydíjon aratta, a szezon végén – amelyet ötödikként zárt – bejelentette visszavonulását. Brabham Forma-1-es pályafutása során a három világbajnoki cím mellett 126 versenyén 14 futamgyőzelmet aratott, 31 dobogós helyezést és 13 pole-pozíciót szerzett.
Visszavonulása után hazaköltözött Ausztráliába, de továbbra is részt vett motorsport eseményeken, mindhárom fia autóversenyző lett.
Sportolói teljesítményét számos kitüntetéssel ismerték el, 1978-ban lovaggá ütötték, ezután neve elé írhatta a Sir szócskát, 1990-ben felkerült a Nemzetközi Motorsport Szövetség halhatatlanjainak listájára.
Sir Jack Brabham 2014. május 19-én Gold Coast-i otthonában hunyt el májelégtelenség következtében, ő távozott utolsóként az 1950-es évek Forma-1-es világbajnokai közül.
Írta a Magyar Hírlap
