Péni István az olimpiai programban is szereplő 50 méter puska három testhelyzetű számában aranyérmet nyert a sportlövők Chateauroux-ban rendezett Európa-bajnokságán. Az UTE sportolója légpuskában kétszeres Európa-bajnok, 300 méteren is volt már Európa legjobbja, 50 méteren azonban ideáig nem sikerült nyernie a kontinensbajnokságokon.

Péni István az InfoRádióban elmondta: nagyon várta már ezt a sikert, hiszen 50 méteren korábban a negyedik helyezés volt a legjobb Eb-eredménye. Nagyon örül neki, hogy új Európa-csúccsal lett első a franciaországi Eb-n. Bár a fő célja minden versenyen az aranyérem megszerzése, mint fogalmazott, „a rekorddöntés mindennél többet ér”.

Elismerte, hogy az alapversenyben az első húsz lövése nem úgy sikerült, ahogy szerette volna. Térdelő testhelyzetben 195 körrel kezdett, ami saját megítélése szerint „nem kimondottan jó teljesítmény”. Különösen az zavarta, hogy nem azt mutatta a tábla, amit belülről érzett, ugyanis alapvetően azt gondolta magában, minden rendben van. Ekkor egy kicsit elbizonytalanodott, tartott tőle, hogy nem lesz meg a döntőbe jutás. Ez nagyon fájó lett volna számára, mert az elmúlt hónapok edzései, versenyei kifejezetten jól alakultak. Több világkupán is érmet szerzett ebben a versenyszámban, két héttel ezelőtt pedig országos csúcsot ért el, ami egyébként jobb eredmény, mint a most lőtt Európa-rekord.

Ilyen előzmények után más kezdésben reménykedett az Eb-n, viszont aztán az alapversenyben a fekvő lövéseknél maximális, 200 kört ért el, ami az elmúlt két évben a versenyek többségén szintén sikerült neki. Ez a teljesítmény megadta neki a stabilitást, majd az álló részben is folytatta remek szereplését, 197 kört lőtt.

Péni István pontosan tudta, hogy mivel térdelőben nem hozta azt, amit előzetesen szeretett volna, állóban kimagaslót kell nyújtania a döntőbe jutáshoz.

Ezt tudta hozni, így a negyedik helyen kvalifikálta magát a nyolcas döntőbe.

A döntőben pedig már a kezdés is jól sikerült az ifjúsági olimpiai bajnoknak, aki öt lövés után az élre került. A következő öt lövés során volt egy nagyobb hibája, de a fekvő után már az első helyen várhatta az álló részt, előnye öt tized volt francia riválisa, Lucas Kryzs előtt. Magabiztosan állt oda a záráshoz, mert a francia sportlövő nem az állásból leadott lövésekben a legjobb. Erre viszont most alaposan rácáfolt Lucas Kryzs, aki ennél a résznél is jól teljesített, de Péni István a végjátékban így is növelni tudta az előnyét vele szemben, és végül 467.1 körös teljesítménnyel lett aranyérmes az UTE sportlövője.

A tavalyi, párizsi olimpia sportlövőversenyeit is Chateauroux-ban rendezték, és Péni István egyik számában sem tudott döntőbe jutni az ötkarikás játékokon. Nem foglalkozott azonban a múlttal, igyekezett a mostani versenyre koncentrálni. Péni István bevallotta, hogy nem volt számára kellemes élmény a 2024-es olimpia, hiszen nem jöttek a várt eredmények és betegeskedett is, annak viszont nagyon örül hogy most, egy évvel később minden rendben volt, és maga mögött hagyta ugyanazt a mezőnyt.

RSS Forrás

Sportrovat.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.